Tudom, tudom ... szokás szerint rég volt már, hogy idetévedtem
:) De ez van. Ez egy ilyen időszak.
Lehet, hogy az elkövetkező hónapok (évek) még ilyenebbek lesznek
:)
Nagy "unatkozások közepette" gondoltam bejelentkezek, talán néhány gondolatot lejegyzek. Ezt most - kivételesen - magamról. Meg arról, ami mostanában érdekel vagy inkább foglalkoztat.
(
Az "unatkozás" dolog az nem is úgy van. Egészen egyszerűen csak egyszerre merült le a tabletem és a telefonom is - amin olvasni szoktam. Így idekényszerültem a gép elé. De ezen nem szeretek olvasni...)
Az első és legfontosabb dolog, ami manapság foglalkoztat, az a babavárás. Természetesen.
Mai nappal elkezdődött a harmadik trimeszter. Ami valamilyen szinten már a célegyenes.
Olyan hihetetlen!
Mintha csak tegnap lett volna, hogy a HCG értékeket meg a tesztet lestem és izgultam...
Most pedig már vásárolok. (Ami vicces - mert van egy szuper kis listám, a vásárláshoz. Amikor egy dolgot kipipálok rajta, azonnal két másik dolog kerül fel rá. Végül is van még 2-3 hónapom, hogy kész legyen a lista...)
eddig - csak így tovább! bővüljön csak ez a kollázs :)
Szépek vagyunk, növögetünk. Én igyekszem nem túl elbálnásodni
:) Odafigyelek. Legtöbbször sikerül, de mivel világ életemben elég édesszájú voltam, ezt most sem mindig tudom megállni.
Azért tényleg igyekszem nem túlzásba vinni az édességet, meg úgy egyáltalán az evést. Még van úgy 2,5 hónap és eddig sikerült nem felszedni túl sokat (igazából elég jó az értékek), szóval nem most kellene elkezdeni.
Tehát a terhesség.
Még jóval ezelőtt olyan sok embertől hallottam, hogy milyen csodálatos időszak, a legszebb, legjobb, leg, leg, leg ... stb.
Jó, ok, természetesen vannak aranyos, kedves, szívet melengető momentumok is. Valamennyire áthangolja az embert. De ha valaki engem kérdez, akkor leginkább azt mondanám, hogy rengeteg para.
Persze mostanában elég erőteljes rúgásokkal jelzi a jelenlétét vagy akár a véleményét. De az elején a rengeteg kérdőjel és izgulás:
- biztos, hogy pozitív? jó ez a HcG érték?
- miért nem érzek semmit? miért nincs hányingerem, miért nem szédülök?
- miért nincs egyértelmű jele, hogy minden ok?
Minden ultrahang előtt izgulás:
- megfelelő a méret?
- van szívhang?
- rendben fejlődik?
- egészséges? mindene megvan?
...... És még hosszan sorolhatnám.
Az ember kitűz maga elé szakaszokat. Csak a következő ultrahangig... csak a 12. hétig... csak a 18 hetes szűrésig... csak amíg megmozdul... csak a szülésig.... Stb.
Mindig van valami, amin pöröghetek.
Nekem rengeteget segített az itthon is használható magzati szívhang hallgató. Ezt nagyjából 3 hónapja vásároltam. Csak pillanatokra hallagatok be, de engem totálisan megnyugtat. Mostanában, hogy rugdos, annyira nem is kell hallgatózni, de az tuti, hogy ha ez nem lett volna, akkor mostanra megőrültem volna
:) Eleve nagyon pörgős/pánikolós vagyok
:)
A másik, az érzelmi, az "elájulós" oldalára visszatérve: Én egyébként sem voltam sosem az a nagyon érzelgős típus. Ok, ezt a csöppnyi drágát már most imádom - ezt gondolom nem is kell külön kifejtenem - de nem állítom, hogy az alapvető viselkedésem megváltozott volna. Úgy értem, hogy nem lebegek rózsaszín felhőkön, nem bőgöm el magam bármin. Szerintem nem változtam semmit. Egyelőre.
Na persze egy különös időszak ez, egy várakozás. Ha két szóban kellene összefoglalnom: vizsgálatok, vásárlás.
:) Persze ez hülyeség, mert azért nem lehet két szóval leírni!
Amire viszont egyszerűen nem tudok még gondolni (valamiért nem szoktam), az a szülés. A minap beszéltem egy kismamával, aki mesélte, hogy ő már most (6 hónapos) fél a szüléstől. Ennek kapcsán gondolkodtam el azon, hogy én még bele sem gondoltam. Viccesen azt mondtam, hogy "
hát az biztos, hogy benn nem fog maradni - majd, ha eljön az ideje, akkor kijön".
De azért csak elgondolkodtam úgy 5 percig. Sima lesz vajon vagy császármetszés? Igazából én megbízom az orvosomban. Amit ő mond, úgy lesz. Én biztosan nem fogok beleszólni.
Magamat ismerve, hogy mennyire alacsony a fájdalomtűrő képességem, kicsit azért megremegtet a gondolat
:) Majd megpróbálok valami fájdalomcsillapítást kikönyörögni. (Felőlem egy patikányi szert beadhatnak, még altathatnak is.) Mindenesetre még van úgy 2,5 hónapom hogy ezt elrendezzem magamban is.
Még a szülésre visszatérve. Rengeteget olyan cikkel találkozom, amik különféle lehetőségekről szólnak. Például az otthonszülés. Részemről ki van zárva. Soha! Én nem! Én veszélyesnek találom. Basszus ha már egyszer lehetőség van kórházban, felügyelet mellett szülni, akkor miért ne használnám ki? Ha - ne adja Isten - bármi baj van (mert ugye sajnos előfordulhat), akkor azonnal ott a segítség. Míg otthon szülésnél értékes percek (tízpercek, félórák, órák veszhetnek el).
A másik ez a dúla-dolog. Vagy mi. Mi van? Eleinte nem is értettem. Miért akarnék egy idegen embert magam mellé? (Bocsi, de ha nem közeli rokonom vagy olyan közeli barátom, akit ezer éve ismerek és maximálisan megbízok benne, akkor az bizony idegen!) Lesz úgyis elég idegen ember ott körülöttem: szülésznő. orvos, nővér .... meg még ki tudja (takarítónő, portás, karbantartó - szerintem pont nem az fog ott és akkor érdekelni, hogy ki hogy és hova bámul).
Saját személyes véleményem, de az engem kicsit kiakaszt, hogy ha azt hallom "a kórház embertelen, nem engedi hogy igazán átéld a szülést". Hahó! A szülést átéled. Az fáj basszus. Nem tudod figyelmen kívül hagyni. Nem rózsaszín felhőcskék és pillangócskák. Egy babának kell kijutnia a pocakból (és mindannyian tudjuk, hogy mekkora helyen). Szóval?
Tudom, hogy emiatt néhányan nekem jönnének, de ismétlem:
ez az én saját véleményem! És jogom van saját véleményhez!
Tudjátok mit? Mindenki úgy szül ahogy akar. Én is. Ebbe maximum az orvosom és esetleg a szülésznő szólhat majd bele.
:)
Ennyit a szülésről. Bárcsak már ott tartanék!
Már nagyon kíváncsi vagyok
!
Persze biztosan gyönyörű lesz az én kis hercegnőm! Már most gyönyörűséges. (Én tudom, na!!
;) )
De azért kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Lesz-e haja, fog-e hasonlítani rám, sokat fog-e sírni....?
Szerintem az ilyen kérdések ilyenkor megszokottak.
Addig is, hogy a várakozás könnyebben teljen, vásárolgatok.
Már eddig is rengeteg dolgot sikerült beszerezni, de eddig többnyire csak ruhákat. A nagyobb cuccok (pl. babakocsi) még hátra vannak.
van akit meglep, hogy az első ruhácska, amit vettem, az "anyuci kicsi nyuszikája"??? :) ;)
zokni.nincs is ilyen kicsi láb :)
Egyébként a nagyobb, komolyabb holmikkal kapcsolatban nagyjából megvan a döntés. Akik ismernek (de igazából!!) tudják rólam, hogy ha már valamivel kapcsolatban két választási lehetőség van, akkor engem az már megakaszt :) Babaholmik terén viszont bármit is keres az ember, bizony legalább ezer lehetőség van :) Tehát nem csoda, ha igazán lényeges dolgokon igazán sokat rágódok.
A babakocsit szerintem már eldöntöttem - nyilván addig tart a határozottság, amíg ténylegesen a boltban meg nem látom majd a kínálatot... :) De majd lesz valahogy. A többivel is.
Ami még kínos, hogy nincs meg a név. Ötlet sincs igazából. Na jó, a Palmira végső esetben ... de nem igazán szeretném. Nincs valakinek valami jó ötlete?? :)
Ajajj .... nem akartam erről ennyit írni. De ha egyszer belelendülök, akkor nincs megállás. Én már csak ilyen vagyok!
Egyébként többször eszembe jutott már, hogy írok valami olyasmiről, hogy mit jelent a terhesgondozás itthon és Törökországban.
Mivel én január 30-án hazajöttem, ezért túl sok személyes tapasztalatom nincs az ottani terhesgondozással kapcsolatban. Amit én tapasztaltam, hogy a vizsgálat minden esetben kizárólag ultrahangra korlátozódott. A terhesség elején két alkalommal is erős vérzéssel mentem kórházba. Első alkalommal egy szülésznő megvizsgált, utána hívott orvost, aki ultrahangozott. Második alkalommal az orvos ultrahangozott. (Végül szerencsére nem lett komoly baj és ez a lényeg, de nem derült ki, hogy mi volt a baj. Nem érdekelte őket.)
Nem voltak laborvizsgálatok. Kivéve a 12. heti Down-szűrés, ami ott is szabadon választható.
Az itthoni rendszert én imádom. Eleinte sok rosszat hallottam, sokan - kismamák - panaszkodtak, hogy a védőnő dolog csak nyűg. Hát, lehet, hogy én szerencsés vagyok, mert akihez járok nagyon aranyos, de szerintem ez nagyon kényelmes dolog. Tulajdonképpen kézben tartja a dolgokat, megmondja, hogy mikor mit kell intézni. Nekem tetszik ez a rendszer. Meg az, hogy a védőnőn kívül rendszeresen kell konzultálni a szülészorvossal (ez természetes) és a háziorvossal is. (Plusz ugye itt nálunk a nőgyógyászok "komolyan" vizsgálnak! Nemcsak ultrahang ...)
Amikor meséltem az itthoni rendszerről a kintieknek, nagyon csodálkoztak. Nem sok mindenkivel tartom ám a kapcsolatot! Igazából nagyon kevesekkel - egy kezemen meg tudom számolni, hogy 6 év alatt hány értékes embert ismertem meg ott... A témához visszatérve: akiknek meséltem nagyon lelkesedtek. Ugye Törökországban - és főleg az általam jól ismert keleti régióban - nagyon sok gyerek születik. És szinte nincs is terhesgondozás. Azt is tudom (szintén személyesen tapasztaltam), hogy nagyon sok nő, főleg falusiak, egyáltalán nem is mennek orvoshoz a terhesség során.
Bár ha belegondolok, Törökország akkora nagy, akkor népességgel (akik közül sokan annyira konzervatívak és elutasítanak bármilyen modern dolgot, pláne ami orvosokkal vagy egészségüggyel függ össze), hogy nem biztos, hogy meg lehetne oldani. Vagy ha igen, akkor pár millió védőnő kellene :) akik a legeldugottabb falvakba is kimennének. Ja, és persze nagyon sok esetben garantált a veszekedés - mert azt az "ottani" nők nagyon tudnak!
Tudnék még mesélni, de már nincs hozzá kedvem. Talán majd egy másik alkalommal.
(Csak érdekességként szeretném megjegyezni, hogy
itt korábban írtam már "gyerekes dolgokról". Ami picit talán megmutat abból, hogy hogyan állnak a gyermekvállaláshoz.)
Nos, ebben az írásban akartam még mást is megemlíteni, de ez már úgyis elég hosszú lesz. Szóval inkább hagyjuk. Majd később. Ez így akkor ilyen terheses írás lett :)
Nem mondom, hogy ideje volt, de hátha valakit érdekel.
.... és mára ennyi elég is volt. A kedvem is elromlott így a végére - ezt nem részletezem
:(
(még jó, hogy a nagy részét még jókedvemben megírtam)
