Fontos!!!

Eszembe jutott, hogy az előző 3 bejegyzésemmel kapcsolatban szeretnék valamit megjegyezni, tisztázni:
Amiket leírok, azok kizárólag saját tapasztalataim alapján kialakított saját vélemény!
Mindenkinek joga van saját véleményt kialakítani. Bizonyára van olyan, aki nem úgy élte meg a dolgokat, ahogy én.
Ez van.
Én úgy éltem meg, ahogy leírtam. Ahogy leírtam, úgy megosztom.
Csak ennyi :)

Kazincbarcikai kórház

Már az előző, szülésről szóló bejegyzésemben (itt) említettem, hogy amint kikerültem a "császáros" kórteremből, pár napot az úgynevezett családi szobában töltöttünk el. (A kórházban egyébként két ilyen szoba van, mi az alább bemutatottban voltunk, a másikat nem láttam belülről.)

Minden fillért megért! Kényelmes, tiszta, barátságos. (Bár nekem a kórház többi részével sem volt egyáltalán semmi problémám! A sima kórterem sem olyan gáz szerintem! De komolyan! Egyáltalán nincs gond a sima kórtermekkel sem!) 

 "Apró gyermek. Olyan tiszta és ragyogó, mint egy szépen csiszolt kristály. Elnyeli a fényt mindarról, ami kedves neki, és a szivárvány színeiben bocsátja ki újra. Szépséget tükröz vissza a világba, és mindent más fényben láttat." Pam Brown

Azt hiszem, hogy egyértelműen látszik: ebben a szobában minden van, ami kellhet. Maximális kényelem, családias hangulat!

Már az előző, szülésről szóló bejegyzésben mutattam képet és írtam pár sort a nőgyógyászati részleg egyik kórterméről, amiben voltam:

Nekem ezzel sem volt semmi bajom! Tiszta, rendes, kényelmes...

Csak érdekességként szeretnék mutatni pár képet egy törökországi, pontosabban siirti magánkórház egyik kórterméről (szülészet):

Ebben szerencsére csupán pár órát töltöttem el. Mondjuk így is ki kellett fizetni a teljes napidíjat (ha jól emlékszem 50 líra volt)

És akkor jöjjön még pár szó a kosztról.
Arról a sokat szidott kórházi kosztról ... Megmondom őszintén, hogy nekem semmi problémám nem volt sem a minőséggel, sem a mennyiséggel.
2016.08.03-án feküdtem be, ezen a napon a reggeliről természetesen lemaradtam, de ebéd és vacsora már volt.
Ja, és nem minden étkezésről készítettem képet!

2016.08.03. - Az ebéd a hőtárolós dobozban van, a vacsorát (joghurt, sajt és kenyér) előre megkaptuk délben

2016.08.03. ebéd

2016.08.04. reggeli 

2016.08.04. ebéd 

Vacsorát ismét megkaptuk előre (nincs kép). 

2016.08.05-én, a műtét napján nem volt étkezés. Előző este laza vacsora és ennyi. Nem is hoztak semmit, de ez valószínűleg normális. 

(Azt tudom, hogy a terhesség miatt ugye odabenn rendesen átrendeződtek a dolgok, a szülés illetve műtét után pedig vissza kell rendeződniük. Szóval valami ilyesmi oka van annak, hogy óvatosan kell bánni az evéssel. Aznap nem is nagyon kívántam semmit enni, inni viszont annál többet ittam.)

2016.08.06. - A műtét utáni első nap reggel-ebéd-vacsora. Üres leves :) 

Töredelmesen bevallom, hogy én bizony találtam az egyik csomagomban egy kevéske pogácsát és azzal rásegítettem, mert bizony éhes voltam :)

2016.08.07. Ez már rendes ebéd volt. (Aznap már volt reggeli is természetesen és a vacsorát is megkaptuk előre.)

2016.08.08. Ebéd. (Reggeliről és vacsoráról nincs kép, de olyasmi volt mindig, mint a fenti képen, 08.04.)

Érdekes, hogy olyan sok rosszat lehet hallani a kórházi ételekről. Tudom, hogy pl van egy Facebook csoport is erről, ahol néha valóban döbbenetes képeket osztanak - sokszor hihetetlen, hogy valóban azt adták. 

Én ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy a kórház feladata az étkezésről gondoskodni. Remélem a képeken látszik, hogy nem moslékot adnak, hanem "értelmes" kaját. Nos, ha ezt a helyi kórház meg tudja oldani, akkor vajon más kórházak miért nem?

Szintén felmerül bennem ez a kérdés a körülményeket tekintve. Szerintem teljesen rendben van, tiszta kórház. Nem mondom, hogy a felszereltsége valami hiper-szuper, de én úgy láttam, hogy nagyon súlyos hiányosságok nincsenek. 

Én magam is ebben a kórházban születtem (szinte napra pontosan 38 éve). Szóval a kórház nem mai építésű, ez sejthető. Ehhez képest véleményem szerint nem rossz.

Örülök, hogy ezt a kórházat választottam! És ha úgy adná az Isten, hogy még egyszer ilyen helyzetbe kerülnék, bizonyosan ugyanígy döntenék.

Nemcsak a kórház és felszereltsége, hanem az ott dolgozók hozzáállása is nagyon szimpatikus volt és nagyban  hozzájárult ahhoz, hogy egy picinyke negatív érzésem sincs sem a terhességgel, sem pedig a szüléssel kapcsolatban. 

A terhesség hosszú hónapjai és a szülés órái, valamint a lábadozás napjai során egészen egyszerűen nem találkoztam olyannal, akiről negatívan tudnék vagy kellene nyilatkoznom! Az orvosok, ápolók és nővérek, szülésznők, de még a takarítónők is számomra a legjobbak voltak. Külön megjegyezném - mert éppen ezzel kapcsolatban lehet negatívumot olvasni a neten!! - hogy a csecsemős nővérek abszolút kedvesek és segítőkészek! Nekem legalábbis rengeteget segítettek, a doktornővel együtt nagyon sokat tettek azért, hogy megnyugtassanak, amikor kellett. És mi lenne fontosabb egy friss anyuka számára, mint a gyermeke biztonságban legyen? Hát az én lányom abszolút biztonságban volt, a lehető legjobb kezekben akkor is, amikor éppen nem volt mellettem. 

De valóban minden, de minden kórházi dolgozóról, akivel csak kapcsolatba kerültem, kizárólag pozitívan tudok nyilatkozni. Szuperlatívuszokban :)

Annyit csendben hozzátennék, hogy amit én személy szerint tapasztaltam, hogy picit erélyesebben szóltak valakire (aki ezért esetleg dohogott és szidta a személyzetet), annak minden esetben oka volt. Mivel szerda (08.03.) reggeltől ott voltam benn egészen kedd (08.09.) délutánig, azért elég sok mindent láttam, hogy le tudjam vonni a megfelelő következtetést... (Például leteremtik a kismamát, hogy még a szülés előtti órákban is lemegy dohányozni. Nem jogos???) 

És végül még egy picit visszakanyarodva a kórházi koszt témára:

Abszolút nincs jelentősége, de érdekességként gondoltam megosztani, hogy például Siirtben egy magánkórházban milyen ételt kaptunk: 

(Ez csupán egy étkezés volt, hiszen ahogy említettem csupán pár órát kellett ott töltenem! Tehát nem tudom, hogy a többi alkalommal milyen étel járt.)

Szintén összehasonlítás kedvéért ... Siirtben ezt kaptam ebédre. Nem volt rossz és valamiért kaptam 

két adagot is :) 

Zárásként pedig a családi szobához egy aranyos momentum:
Ültem az ágyon, fogtam a gyereket. A szoba ajtaja nyitva volt, hogy jöjjön be egy kis friss levegő pluszba (a világért sem vallanám be, hogy szeretek nézelődni ;) ). Éppen látogatási idő volt és az ajtó előtt elhaladt egy nagyobbacska roma család. Bepillantottak és az egyik idősebb nő jól hallhatóan megjegyezte, hogy "Ez a milliomosok szobája!"
Ezen persze jót nevettem, hiszen ez egyáltalán nem így van. Bárki számára elérhető :)

Csoda születik

Miri szerint a világ ... 

(Meg kell jegyeznem még az elején, hogy ezt a bejegyzést kb 2 hete írom 😀 egyszerűen nincs túl sok időm)

(+ Azóta, hogy utoljára hozzáírtam ehhez a bejegyzéshez, bizony megint eltelt kb két hét. Most azonban tényleg elhatároztam, hogy befejezem. Ráadásul kaptam egy szép, új laptopot is. Amin öröm a "munka" - bár még meg kell szoknom... a régi, nyomorult kis gépecském után)

(++ Na de most már aztán tényleg befejezem!! Lassan 3 hónapos lesz a gyerek 😀 épp ideje...)

Bizony, csoda született ☺ Aprócska, mégis hatalmas csoda...
És gondoltam megírom ennek is a történetét. Amíg még legalább nagyjából pontosan emlékszem. (Mert eltelt azóta jó pár nap és sok minden történt...)

Utoljára augusztus 2-án írtam, hogy "utolsó nyugis nap". Mivel úgy volt, hogy 3-án befekszem és 4-én műtét.
Nos, a befekvés része rendben is volt. Szerda reggel "kis" táskámmal együtt meg is jelentem a kórházban. Azonban kiderült, hogy a műtét majd csak pénteken lesz.
Bevallom picit csalódott voltam - mert szerettem volna minél hamarabb túl lenni a dolgon. (Én egyébként tudom, hogy miért is tolódott egy nappal. Nem részletezem, elfogadtam, nem gond ☺)

Jó kis két ágyas szobába kerültem.
Viccen kívül, szerintem tényleg jó volt a szoba. Az ágy is kényelmes volt. Igazából panaszra nincs okom. (Bár nekem úgy általában az egész kórházból hiányzik a légkondi, de azért így is kibírható volt.)
Azt is komolyan mondom, hogy az étellel is maximálisan meg voltam elégedve! De erről majd egy másik bejegyzésben írok, mert itt már sok lenne.

Eleinte úgy tűnt, hogy egyedül leszek a szobában. Ami annyira nem gond, mert mindig is elég jól el tudtam foglalni magam. Bár azért az is szuper, ha van társasága az embernek.
Hát nagy mázlim volt! Ugyanis a lehető legszuperebb szobatársat "kaptam" végül 😀 De komolyan! És máris nem tűnt olyan hosszúnak a két nap, amit várakoznom kell majd...

Hogy ezt a részt ne nyújtsam túl hosszúra, elég lesz annyi, szerdán és csütörtökön is volt egy-egy NST délelőtt. Aztán ennyi. Beszélgetés, netezés, olvasás. Ilyesmi. Eltelt az idő. (Jó társaságban ugye még gyorsabban telik.)
Szerda este, amikor teljes nyugalom volt az osztályon, egy nagyon kedves szülésznő megmutatta a szülőszobát is. (Ez egyébként bárki számára lehetséges, ha épp nincs szülés vagy műtét.)
Nos, nem mondom, hogy nem lettem libabőrös, a szülőszobát és műtőt látva... Tudva, hogy nemsokára ott fogok feküdni - hát bizony BRRR ☺

Eljött a csütörtök. Lassan telt a nap.
Reggel megittam a szokásos tejeskávémat - ez nálam az emésztéshez KELL ☺
De valamiért aznap teljesen hatástalan volt - emiatt aztán folyamatosan kényelmetlenül éreztem magam. Hmmm ... utóbb persze rájöttem, hogy nem pont ezért 😀
Eljött az este. Még egy zuhany, aztán igyekeztem korán feküdni aludni - hiszen úgy készültem, hogy pénteken reggel (fél 8 körül) indul a "buli" (bevonulok a szülőszobára majd a műtőbe).
Nem féltem egyáltalán, még csak nem is izgultam. Talán valami várakozásféle volt bennem. De el is aludtam viszonylag hamar.
A nyugalom nem tartott sokáig! 23 óra körül felébredtem. Akkor már nemcsak az egész napos kényelmetlenség érzés volt, hanem éreztem, hogy fáj  (talán görcsölt).
Komolyan eszembe sem jutott, hogy ezek fájások lehetnek. Csak miután feltűnt - úgy éjfél körül - hogy rendszeresen elmúlik majd újra fáj. A telefon stopperével meg is néztem, 9-10 percenként jöttem. Akkor beugrott, hogy ez akár "az" a fajta fájdalom is lehet. Mit is csinál ilyenkor a mai kor embere? Naná, hogy rákeres a Google-n 😂😂 Igen, megnéztem, hogy milyennek is kellene lennie a szülési fájásoknak. (Mivel ugye tervezett császár volt, ezért eszembe sem jutott, hogy spontán beindulhat és hogy lesz dolgom ilyen-olyan fájással. Utána sem néztem és kérdeztem, hogy milyen is lenne.)
Rá kellett tehát jönnöm, hogy itt bizony nem a reggeli kávé munkálkodik! Hanem a kisasszony döntött úgy, hogy ő bizony elindul.
Gondoltam, hogy szólni kellene az éjszakás nővérnek. Már csak azért is mert gőzöm sem volt, hogy mi lesz vagy mit kellene csinálnom. Ja, meg hát mert rohadtul fájt ám  (amikor éppen fájás volt, akkor bizony sokszor a földön voltam, összegörnyedve).
Csak épp nem volt a pultban - tudtam ugyanis, hogy szinte egyszerre két mentő is jött, két szülő nő. Szóval el voltak foglalva rendesen. (Az ügyeletes orvos és szülésznő is futkoshatott a két szülőszoba között... Még láttam is, hogy a nővérke a két újszülöttet egyszerre vitte ☺ először azt hittem ikrek születtek.)
Amíg előkerült, addig sétálgattam meg mértem a fájások közötti időt. Hajnal 1-re már 2-3 percesek voltak.

Majdnem két óra volt mire sikerült elcsípnem a nővérkét. Előadtam a "gondomat". Nem akartam neki gondot okozni, de tudtam, hogy hosszú lesz az éjszaka ha olyan fájásokkal kell átvirrasztani. A nővérke is elsőre csak annyit mondott, hogy próbáljak feküdni, pihenni. De aztán rákérdezett a szülésznőnél, aki mondta, hogy a biztonság kedvéért nézzünk egy NST-t.
Ezzel ugye jól elment megint majdnem egy óra. Közben fájások jöttek rendesen - egyáltalán nem volt kellemes és kényelmes.
Végül a szülésznő jött és megnézte az NST papírt. Annyit mondott, hogy vizsgáljon meg az ügyeletes orvos, ő mondja meg hogy mi legyen, de elindult az biztos.
Jött az orvos, megvizsgált (megnézik ugye ilyenkor, hogy mennyire tágult a méhszáj) és közölte, hogy irány a szülőszoba és hívják be az orvosomat, mert szülünk.
Először fel sem fogtam vagy talán nem hittem ☺ Mert erre nem voltam felkészülve. Mondjuk így utólag belegondolva jobb is, hogy ilyen turbó sebességgel történt a dolog... hiszen így aztán tényleg nem volt idő gondolkodni (esetleg izgulni).
Szóval úgy hajnal 3 volt, amikor elhangzott az "utasítás". Ekkor vissza kellett sietni a szobába és gyorsan összepakolni ami még nem volt. (Mert a nőgyógyászati részen voltam, viszont szülés után egy másik részlegen helyeznek el. A császárosok ráadásul egy külön kórteremben vannak az első nap.) Mivel tudtam illetve sejtettem - netán éreztem - hogy reggel nem biztos, hogy lesz időm, ezért a cuccaim nagy részét már este összepakoltam.
Tehát be a kórterembe gyorsan pakolni. Szegény szobatársam naná, hogy felébredt. Biztosan nagyon meg volt lepődve, hogy hirtelen szülni megyek 😂 Aztán persze kedvesen segített ő is, meg az éjszakás nővérke is persze.
Közben jött is értem a szülésznő. Fura érzés volt kicsit végigsétálni az éjszaka csendes és kissé sötét folyosón. Napközben ugye világosabb van, több a mozgás, a zaj. De éjszaka... Különös érzés. Besétáltunk hát, megkaptam az instrukciókat, hogy hol és mibe öltözzek át és hova menjek. A műtét előtt megvolt a szokásos előkészítés (infúzió, katéter). Még a szülőszobán, ahol ez az előkészítés zajlott, fél kézzel le kellett bonyolítanom néhány hívást és szöveges üzenetet. Értesítenem kellett pár embert.
Szegény anyukámat pontosan 3:59-kor hívtam. Azt sem értette hirtelen, hogy mit beszélek 😀 Meg aztán másokat üzenetben tájékoztattam - ott fekve, műtét előtt, fájásokkal még én nyugtattam meg magyaráztam. Aztán 4:12-kor a Viberen azzal zártam a beszélgetést, hogy na akkor én most megyek a műtőbe...
Az orvosomat egyébként azonnal hívták, akkor hajnal 3-kor. Nem volt negyed óra sem, amikor megjelent. Le a kalappal előtte, de komolyan. Az éjszaka kellős közepén bejött! Frissen, vidáman köszönt be. Bár nem voltam ijedt, de nyugtatott, hogy minden rendben lesz.
Azt is hozzátenném, hogy komolyan kellemetlenül éreztem magam, amiért nem bírtuk kivárni a reggelt és az éjszaka közepén be kellett rángatni az orvosomat (tudva, hogy ugye ilyenkor már nem lesz visszaalvás). Félve kértem elnézését, amikor bemosolygott hozzám még a szülőszobára. Azt vártam, hogy legalább durcás lesz. De nem! Komolyan annyira kedves volt. És ahogy írtam az előbb is, friss és vidám. Persze biztosan megszokta már az ilyen helyzeteket!

Vissza a szüléshez:
Negyed 5-kor sétáltam át a műtőbe. Először jött a gerincközeli érzéstelenítés.
Ennél igyekeztem mozdulatlan maradni, de hát nem egyszerű. Egyrészt az embernek fájásai vannak, másrészt pedig azért ott matatnak a hátamon meg szurkálnak... Azért persze sikerült és pár pillanat múlva el is kezdett hatni. Félelmetes egy érzés egyébként. (Nem először volt benne részem.)
Amikor ez megvolt, akkor jött az előkészítés utolsó szakasza. Kikötöznek, vérnyomásmérő, ilyen-olyan injekció. A doki azzal a jódos vacakkal lekente a műtéti területet - azon nevettem, hogy ezt festőművész módjára végezte 😂 Bevallom megmosolyogtatott. Igen, ott, kikötve a műtőben!
Aztán érkeztek sorra a zöld emberkék. (Nem ufók, csak a műtő személyzete ugye.)
Kaptam a mellkasomra azt a bizonyos zöld elválasztót - ami arra szolgál, hogy ne lássam ami lent történik. (Nem mertem szólni, hogy én szívesen nézném. Úgyis felesleges lett volna gondolom.)
Innentől kezdve csak hallgattam és a hallottak alapján próbáltam kitalálni, hogy mi történik.
Azt persze az elején elmondta az orvosom, hogy ne ijedjek meg, mert érzeni fogom ami történik, de fájni nem fog. (Persze tudtam ezt is már.) Ezért az érzések alapján is próbáltam kitalálni, hogy hol is tartunk. Akkor tudtam, hogy elérkeztem a babához, amikor elkezdtek nagyon rángatni.
A beszélgetésből kiderült, hogy elég furcsán volt beékelődve a baba és ezért nem volt egyszerű megfordítani, fogást találni rajta. Plusz az is kiderült, hogy arccal előre volt beékelődve - a két orvos meg is jegyezte, hogy "Na, ez biztos nem jött volna ki."
A rángatást éreztem. Nagyon furcsa érzés volt. Közben alig vártam, hogy kibújjon és tudjam, hogy minden ok.
Hallottam a két orvost (az én orvosom és az ügyeletes orvos, aki asszisztált) beszélgetni, hogy itt fogd, megvan, jó lesz, nem látom, ez biztosan nem jött volna ki simán ... stb. De ez már szinte csak pár másodperc volt és akkor már nem is nagyon tudtam erre figyelni. Azt tudtam, hogy na, akkor most már mindjárt itt van a baba.
(Bevallom ekkor már azon is paráztam, hogy ugye biztos, hogy lány lesz?? Mert még a szülőszobán be kellett diktálni egy lány és egy fiúnevet is. Illetve a szülésznő kérdezte, hogy 100%-e a lány. Mondom ultrahang alapján mondták. Na erre elkezdte, hogy látott ő már "csodát". Ezzel természetesen jól hangulatba hozott. Bár lefoglalt, hogy azon agyaljak, hogy ha mégsem lány, akkor mi lesz a sok rózsaszín cuccal 😂)
Éreztem a pillanatot, amikor kihúzták belőlem, aztán ott ügyködtek vele valamit a hasamon (utóbb megtudtam, hogy a köldökzsinór is a nyakára volt tekeredve). Nem emlékszem, hogy mondott-e valamit valaki. Én csak arra vártam, hogy halljam a hangját (meg lássam, hogy lány). Pár másodperc telt el - persze nekem perceknek tűnt - mire meghallottam valami halovány nyekergést.
Megkönnyebbültem - és bár abszolút nem vagyok sírós típus, de ezen a ponton egyetlen könnycsepp csak kigördült a jobb szememből 😊. Minden rendben van biztosan. Egy pillanattal később láttam is, ahogy az orvos odaadja a babát az ott várakozó csecsemős nővérnek.
04:39-kor megszületett hát. Miranda ❤
(Igen, én ezt a nevet adtam neki. Bizonyos okok miatt ezt később megváltoztattuk, de számomra továbbra is Miranda marad. Ezen a néven látta meg a napvilágot és erre a névre is fogom megkereszteltetni.)
Én hirtelen csak annyit láttam belőle, hogy egy meghatározhatatlan színű, hangos kis jószág és végtagok mindenfele 😂 Mint egy kis polip - bár én igazából hirtelen csak azt néztem, hogy tényleg lány-e. A nővér még egyszer rákérdezett a nevére, majd mondta, hogy hamarosan visszahozza még megmutatni. És kivitte - kicsit megtisztogatni meg ugye ilyenkor vizsgálja meg először a gyermekorvos is. Ekkor már jó nagy hangja volt a kicsinek - a műtőben is hallottam, ahogy üvölt😀
Pár perc múlva hozta is a nővér megmutatni.

Ezek a legelső képek Róla. A minőség olyan, amilyen... Egyrészt ebben a "fázisban" nem lehet fényképezni közvetlenül (csak így, ajtón keresztül), másrészt anya készítette a képet. De azért nagy becsben vannak ezek a felvételek - és örök hála és köszönet, amiért eszébe jutott, hogy megörökíti.
Szóval nem tudom, hogy mennyire látszik, de így nézett ki, amikor végül odahozta a nővérke megmutatni nekem. A haja még nedves-nyálkás, nem is tudom milyen volt (itt még nem nagyon mosdatták, csak éppen megtisztogatták) és feketének látszott. A feje vörös volt és kicsit duzzadt. A szemei zárva voltak és erősen felpuffadtak (orvosom utóbb elmondta, hogy arccal előre volt beékelődve - ezért is mondta, hogy nem jött volna ki normál úton - és emiatt kissé ödémás, de elmúlik majd). A szájában nyálbuborék volt. Mit mondja, nem volt egy Néztem, néztem ... hát mondom, csúf kis kobold, de az én lányom és imádom az első pillanattól 😊
Aztán el is vitte megmosdatni meg további vizsgálatokra, meg ami ilyenkor szokás.
És ekkor, ahogy vitte ki a műtőből és vitte át az újszülött osztályra, látta anya és készítette a fenti képeket.

Ez már a fürdetés után készült, az újszülött részlegen. Itt már nem csak ajtón keresztül láthatták.

Engem meg ugye stoppoltak össze. De már kicsit kába voltam, el is szundikáltam néha (de ciki, még horkoltam is - az orvosom átnézett párszor azon az elválasztón és valószínűleg mosolygott a maszk alatt). Nem éreztem semmi fájdalmat, de már kicsit untam a dolgot. Örökkévalóságnak tűnt, amíg rendbe raknak. (Szintén utólag tudtam meg, hogy volt egy kisebb vérzés, amit időbe telt elállítani.)
Nem láttam semmit, csak hallgatni próbáltam az eseményeket.
Ami ebből az időszakból, ebből a szerintem kb fél-háromnegyed órából megmaradt, az az, hogy az orvosom szemüvegén volt egy aprócska vércsepp 😀 és mindig erre figyeltem, amikor átnézett az elválasztón ☺
Amikor összevarrtak és kész voltak, akkor még kicsit várni kellett, hogy jöjjön még egy valaki, akivel átraknak a hordágyra. Magyarázta, hogy hogyan karoljam át a nyakát meg ilyenek, belőlem meg kiszaladt viccesen, hogy korán reggel ölelkezünk 😃
Végül áttoltak egy kórterembe, ahol a császármetszés után egy napot töltenek a kismamák.
Ja, még a folyosón pár másodpercre találkoztam anyáékkal is. (A drága szobatársam is ott volt, szegényt felébresztettem hajnalban, amikor gyorsan össze kellett pakolni a cuccaimat.)
Azt pontosan nem tudom, hogy mikor kerültem be a kórterembe, de azt tudom, hogy amikor mindent elrendeztek és otthagytak egyedül (és megkaptam a telefonomat is végre), akkor 05:44-kor küldtem az első üzenetet a hírrel. (Néhány családtagot és kedves barátot értesítettem először.)
És aztán egyszer csak megjelent a nővérke Mirivel. Innentől kezdve ismerkedünk. A nővérke aranyosan segített elhelyezni, kicsit beszélgettünk, eligazított. Aztán maradtunk ketten.
(Az első képet 06:09-ről készítettem róla, de nem igazán publikus 😜 szóval másikat mutatok meg.)

2016.08.05. 06:19

2016.08.05. 09:58

Innentől rohant az idő, nagyon részletezni nem akarom.

12 órát szinte mozdulatlanul kellett feküdni. (A lényeg az, hogy ne nagyon mozogjon a fej, mert iszonyatos fejfájás lehet belőle. Az érzéstelenítő hatása - vagy valami ilyesmi.) 

Miután az érzéstelenítő kezdett kimenni nagyjából kényelmesen voltam, hogy mozogtak a lábaim. De ezzel együtt persze a fájdalom is kezdett erősödni. Nem voltam rest és kértem fájdalomcsillapítót 😀

Szigorúan be is tartottam az utasításokat. Nem volt könnyű, de megérte. 

Tudtam szundikálni is, így telt a napunk. Szundikáltam, néztem Mirit, ismerkedtünk. 

Mivel 5 után toltak ki a műtőből, ezért délután 5 után volt az első felkelés. Sejthető, hogy ez meglehetősen nehéz, fájdalmas folyamat. Hiszen végül is szinte keresztbevágtak! De összeszorítottam a fogamat és ügyesen végrehajtottam a feladatot. A nagyon kedves nővérke, aki ebben segítségemre volt, még meg is dicsért! Mert viszonylag gyorsan és nyafogás nélkül sikerült kisétálni a fürdőszobába, ahol szintén segítséggel egy frissítő zuhanyt vehettem. Egészen embernek éreztem magam ezután 😆

Innentől kezdve igyekeztem a lehető legtöbbet mozogni. Este aztán rá is voltam kényszerülve, hiszen volt egy kis bonyodalom a babával és bizony mennem kellett. 

A kórházban a látogatási rend szerint fél 4 és fél 5 között jöhetnek látogatók, akik viszont nem jöhetnek be a kórterembe. Szóval én is a családommal úgy beszélgettem, hogy ők álltak a küszöbön, én pedig az ágyból válaszoltam (mert ekkor még nem kelhettem fel.) 

Ebben a "császáros" kórteremben másnap, szombaton dél körülig maradtam. (Addig egyedül voltam a 4 ágyas kórteremben, mire hoztak egy szobatársat én már mentem is.)

Normál esetben hagyományos kórterembe kerültem volna át, de én kértem, hogy az úgynevezett családi szobába kerülhessek (ez fizetős). (Erről itt írok.) Ezt nem bántam meg egy pillanatig sem. Abszolút kényelmesen voltunk. (Erről majd mutatok képeket.)

Telt az idő, egyre ügyesebben mozogtam, szoktuk egymást a gyerekkel is. Megvolt az első peluscsere, az első öltöztetés... stb. 

2016.08.08.

Nem fogom részletezni, hogy miért, de úgy alakultak a dolgok, hogy kedden Mirit át kellett szállítani Miskolcra, az ottani koraszülött osztályra. (Erről itt írok.)

Nekem kiszedték a varratokat, összepakoltam és délután jött értünk az a bizonyos sárga mentőautó. (Aztaa, micsoda berendezés!! abszolút profi! A baba az inkubátorban szinte meg sem érzi az utazást - na persze a sofőr is profi és lassan, óvatosan hajt. Persze ha nagy a gond, akkor nyilván szirénával és gyorsan, de mi akkor lassan mentünk.)

Fogok majd írni a miskolci kórházról is - vannak képeim természetesen.

De mára azt hiszem lassan befejezem.

Lehet, hogy a végét kissé összecsaptam már 😀 de tényleg szeretném már lezárni ezt. 

Nem mondom, hogy sétagalopp volt akár a 9 hónap, akár az a pár óra, de az biztos, hogy semmiféle rossz érzés nem maradt bennem. Azt hiszem, hogy ha újra kellene kezdenem, úgy 90%-ban mindent ugyanígy csinálnék.

És még egyetlen gondolat a végére: 

Csütörtökön, 08.04-én töltöttem be pontosan a 40. hetet. Aznap délelőttre készültem, hogy meglesz a műtét  (itt írtam is, hogy 08.04-re van kiírva).

Mirike drága úgy gondolhatta, hogy vele ne szórakozzanak 😂 ő már bizony megszületik!

Kis öntörvényű 😍

De egyébként így volt tökéletes az egész. 

Kicsit megtapasztaltam a szülés normális menetét is. Összességében nem bántam egy percre sem, hogy műtét lett a vége. (Mint már korábban is említettem, maximálisan bíztam és bízom az orvosomban. És ha ő a császár mellett döntött, annak oka van!)

Miri lassan 3 hónapos lesz. Szépen fejlődik, okos baba. Imádnivaló egyszerűen 😍

Ezt a Facebookos ismerőseim láthatják is, mivel időről időre elárasztom képekkel az oldalamat 😁 Remélem nem gond ... 

(Habár akit nem érdekel, nem nézi! Egyszerű!)

2016.10.15.

Miskolc GYEK ...

2016.08.09 - 08.12.

Ahogy már a szülésről szóló bejegyzésben is említettem, 2016.08.09-én átszállították Mirit Miskolcra, a megyei kórházba, a Velkey László Gyermekegészségügyi Központba (GYEK). Én pedig természetesen mentem vele.
Nem fogom most részletezni az okokat. Elég annyi, hogy végül minden szerencsésen alakult.
(Koraszülött- újszülöttpatológiai osztály, neonatális intenzív centrum - egészen pontosan ez a neve a helynek, ahol Mirike eltöltött pár napot.)

 Szállítás előtt - milyen csepp volt abban a nagy és komoly inkubátorban!

Ez a bizonyos osztály zárt. Ide nem mehet be látogató. Csak egy külső korfolyosóról lehet ablakon át megnézni a babákat. Egy meghatározott időintervallumban - ha jól emlékszem 15 és 17 között van nyitva ez a folyosó.

Mirike az ablakon kívülről

Csupán az anyák mehetnek be szoptatni. 

Ennek is szigorú rendje van ám! Mivel azóta lassan 3 hónap telt el, ezért lehet nem mindenre emlékszem pontosan... Talán 5, 8, 11, 14, 17, 20 és 23 órakor van etetés - de ebben már tényleg nem vagyok biztos. (Valami ilyesmi időpontok az tuti.) Ez annyit jelent, hogy az anyuka bemegy (csenget, beengedik) és egy nagyon szigorú bemosakodás és átöltözés után mehet a babához. Szoptatni. Ha nem sikerül, akkor természetesen adnak tápszert. Egy órát tölthetünk benn, illetve volt olyan etetés, ami csak fél órás (ha jól emlékszem a 17 órás ilyen volt.)

Mielőtt letelt az idő, mindig megbeszéltük a nővérkével, hogy a következő etetésre jövünk-e. Ha nem, akkor tudták, hogy megetetik és nem várják az anyukát. Bár előfordult, hogy a baba nem bírta megvárni a következő etetést. Ilyenkor természetesen  kapott enni, hiszen nem éheztetik "feleslegesen" a gyereket! De ez részemről teljesen rendben van.

A babának ők adják a ruhát (ami tiszta és "normális", szóval nem valami szakadt vacak). Én egy csomag pelenkát és törlőkendőt vittem, a popsikrémet, köldökcsonk ápoló szereket, illetve mindent ami kellett, ők biztosítottak. (A fenti képen látható, hogy minden ágyacska végén lóg egy kosárka. Ebben van a fertőtlenítő folyadék - amit nagyon szigorúan használnak minden alkalommal, amikor a babához érnek - , a baba saját ápoló szerei.)

Az orvosok és a nővérek, ápolók abszolút kedvesek, profik és nagyon segítőkészek. Amit én tapasztaltam, hogy a babákkal nagy szeretettel bánnak, az anyukáknak igyekeznek mindenben segíteni. A mi orvosunk egy nagyon kedves, idősebb doktornő volt. Végtelen kedvességgel és türelemmel magyarázott mindent. Amennyire ideges és elkeseredett voltam, nem hittem volna, hogy meg tudnak nyugtatni. De amint odakerültünk, az első etetésről már mosolyogva jöttem ki!

Azt már leírtam, hogy a dolgozókkal kapcsolatban abszolút pozitív a véleményem. Egy rossz szót nem tudok senkiről mondani! (Jó, szerencsére olyan sok időt nem kellett ott töltenünk, de így is sok emberrel összefutottam azért.)

A körülmények azonban ... Huhhh, hát arra szavak nincsenek. Maga az épület elég régi, mondhatni lepukkant. A látogatóknak szánt mellékhelyiségek kritikán aluliak. Egészen egyszerűen undorítóak és gusztustalanok. (Én az első emelet és az alagsor között cikáztam, szeretném azt hinni, hogy vannak olyan helyiségek, amik emberhez méltóbbak - de erre vajmi kevés esélyt látok.)

Ahogy fentebb említettem, meghatározott rend szerint mentünk etetni. Mire végeztünk igazából alig 2 óra maradt a következő etetésig. Ezért nem lett volna értelme hazajönni és visszamenni. Na meg szerettem volna a lehető legközelebb maradni. Így nem volt más megoldás, mint igénybe venni a központ alagsorában levő anyaszállást. 

Szavakat nem találok, beszéljenek inkább a képek: 

 Az a "csodálatos" 6-os szoba...

Elmondhatatlan minőségű "szőnyeg", százezer éves ágyak (legalább az ágynemű tiszta volt mondjuk...)

 Az én ágyam a középső képen bal oldalt, az ablak előtti volt

A harmadik képen az én éjjeliszekrényem látható - lemoshatatlanul koszos

 Az "étkező"-"mosdó"- előtér rész. A harmadik képen egy hatalmas fém szekrény található. Amire hozhatsz lakatot. 

Nem az én ágyam... Csak hogy látszódjon milyen, ezért fényképeztem

A Nyuszis nyuszi velem volt itt is 😊

A következő képek pedig a fürdőről készültek. 

Egy zuhanyzó van és két wc. Az egyik wc közvetlenül a zuhanyzó mellett van, azzal egy "helyiségben". A zuhanyzó egy függönnyel van elhatárolva. 

 Ez a kettes számú wc. Nincs zárható ajtó. Főleg este, amikor már nem lehet kimenni, a kedves anyatársak ebben a helyiségben dohányoznak. 

A fürdő előtere és a bejárati ajtó belülről

A zuhanyzó és az egyes számú wc. A tisztaság szó szóba sem jöhet ezen helyiségek jellemzése során - valamennyire gondolom látszik a képeken is.

Kész csoda, hogy sikerült megúsznom az egészet bármilyen fertőzés nélkül!!! (Na, mondjuk rengeteg fertőtlenítő folyadékot és kendőt használtam el a nagyjából 3 nap alatt!)

Ahogy látszik, a körülmények közel sem ideálisak. Sajnos a Ronald McDonald házban nem volt hely. De végül is ki lehetett bírni. A gyerekért mindent 😜

A szobatársakkal nem volt gondom. A másik 3 lány szintén etetni járt, kettő velem együtt (a harmadik lány a szülészetre, másik épületbe). Szerencsére a szoba kiosztásánál figyeltek arra, hogy lehetőleg ne tegyenek romák közé. A szomszéd szobából így is jártak át páran... Uhh, azokat a nőket sem fogom sose elfelejteni - és nem azért, mert olyan szimpatikusak voltak!! 

Ja, és egyébként a szoba megítélésem szerint minden volt, csak nem biztonságos. Ezért a benn tölött nagyjából 3 nap alatt a cuccaim értékesebb részét folyamatosan cipeltem magammal. Csak a pótolhatóbb ruhákat és tisztasági felszerelést hagytam benn a szobában. (Nem a szobatársaimban nem bíztam, hanem a többi szobák lakóiban. Na meg általában, azon a kulcsra zárt ajtón vagy ablakon az nem megy be a szobába, aki nem akar...) 

Nem mondom, hogy 10 kg volt a táskám, de azért nem volt pihe. Ez és a folyamatos lépcsőzés (az alagsori anyaszállás és az első emeleti újszülött osztály között) nem igazán tett jót a sebemnek. De szerencsére ebből sem lett gond! 

Ettem, aludtam, mentem a gyerekhez. Ki lehetett bírni.

De azért elgondolkodtató, hogy ez az egyébként nagyszerű és fontos intézmény milyen állapotban van! Már a részleg zárt részén is megfigyelhető, hogy az ősréginek tűnő ágyak, régies berendezések mellett modern gépek állnak. Régi ablakok - minden régi 🙁

Pedig nagyon, de nagyon fontos munkát végeznek. Hol máshol, mint egy ilyen részlegen kellene mindennek csili-vili újnak lennie?? Hiszen itt icipici babák is vannak! 

Nem vagyok az a "debezzegazegszségügyrenincspénz" -t kiabáló, de azért basszus ... Ebben a központban van még számos más osztály is (pl égési, csontvelőtranszplantációs). Nagyon fontos lenne, hogy a jelenleginél lényegesen jobb körülmények között végezhetnék munkájukat az ottani dolgozók és gyógyulhatnának a beteg gyerekek.

Ami meg az anyaszállást illeti ... Én biztosra veszem, hogy az elmúlt legalább kb 36 év alatt semmit nem igazán változtattak az állapotán, berendezésén. Ja, bocsánat! Ez nem igaz, mert a szobában levő 3 szék tutira viszonylag új! De viccen kívül, ez az anyaszállás szintén nem megfelelő.

(Mikor húztam le az ágyneműt, hogy kijelentkezéskor leadjam, egy bogarat találtam a lepedő alatt!!!) Az ott levő anyák többsége folyamatosan megy etetni. Fáradtak, elkeseredettek. Sokan hosszú heteket töltenek ott és anyagi helyzetük nem enged meg más megoldást. Gondolj már bele! Hetekig-hónapokig ilyen körülmények között élni..... 

Jó, mondjuk az ember az egész napi talpalás után szinte beájul az ágyba. De akkor is...

Nagyon örültem, amikor azon a pénteken, 12-én, a 11 órás etetés után a doktornő közölte, hogy kiadja a zárót és amikor tudják hozni a szüleim a cuccokat (hordozót, hazamenős ruhát), akkor mehetünk ☺

Anyáék nemsokára meg is érkeztek. És olyan 2 óra körül indulhattunk is haza ☺

Hazafelé 2016.08.12.

Itthon pedig végre birtokba vehette az ágyacskáját és mindent, amit az előző hónapokban gondosan előkészítettünk neki 😁

Végre itthon 😍

Tegnapelőtt (pénteken) voltunk kontrollon. Ismét megállapíthattam, hogy az ott dolgozók milyen kedvesek. Bár állami kórház és rengeteg beteg érkezik hozzájuk és hát a körülmények olyanok, amilyenek.... ők mégis kedvesek, gyerekhez és szülőhöz egyaránt. Türelmesek és alaposak. Az ultrahangos doktornő is kedvesen, óvatosan de alaposan nézett meg mindent. Bár volt várakozó, de nem sürgetik az embert. Nyugodtan van idő, hogy a gyermeket se rángassuk, lassan öltöztessük... stb.
A dolgozókról csak jókat tudok mondani! A helyről pedig ... nos, remélem hamarosan valakinek eszébe jut, hogy van egy kiváló kórház, kiváló dolgozókkal és rengeteg beteggel és érdemes lenne emelni a színvonalon illetve néhány területen egyáltalán emberhez méltó körülményeket teremteni.
Most elsősorban az anyaszállásra gondolok, de hosszan sorolhatnám, hogy mit kellene megváltoztatni, felújítani és megjavítani. Valóban hosszú lenne a lista!
Reméljük a legjobbakat!
Elsősorban természetesen azt, hogy többet nem ott lennünk (kontrollon kívül) és a többi beteg érdekében, hogy végre javulnak a körülmények!