Pár napja - egészen pontosan december 19-én - egy számomra meglehetősen érdekes hír jött velem szembe az internethaber.com híroldalon. (Az eredeti cikk itt található.)
Bassár el-Aszad szíriai elnök (aki nem hallott még róla, itt van néhány információ, meg a Google barátunk tud mutatni pár dolgot) és kedves felesége (Aszma el-Aszad) a közelgő karácsony apropóján meglátogattak egy katolikus templomot Damaszkuszban (Szíria fővárosa). Kigyönyörködték magukat, meghallgatták a templom kórusát, nagy vidáman fényképezkedtek a hívekkel.
De miért is "lepett" meg? (Írhatnám úgy is, hogy megbotránkoztatott, kiakasztott ... stb. Nem találok pont ide vágó szót sajnos ... így marad a meglepett.) Aki esetleg még nem tudná, Szíriában háború van. Aszad elnök a haverja, Putyin és jó pár orosz vadászrepülő segítségével bombáz szinte mindent és mindenkit. Sajnos legtöbbször civileket. Szinte naponta érkezik hír egy-egy lebombázott piacról, iskoláról, kórházról ... stb. (Ezt most nem fogom itt tovább részletezni - ha valakit olyan nagyon érdekel, tudok linket mutatni, videókat és képeket. De itt, most nem fogom bemutatni.)
Szíriáról nagyon sokat írtam már, tudom. Aki olvasta, tudja, hogy a helyzet abban az országban már-már reménytelen. Az orosz vadászgépek szabályos népirtást végeznek - azokat lövik, akikre Aszad rámutat. És a célpont a legtöbb esetben bizony nem az ISIS. Őket csak elenyésző százalékban lövik. Igazából már jó pár hete nem is olvastam olyan hírt, miszerint orosz gépek ISIS-hez tartozó célpontot lőttek volna ... Helyettük lőnek szinte mindent.
Talán ismert, hogy Szíriában jelenleg több kisebb-nagyobb ellenzéki csoport működik. A kurdokon kívül Aszad minden más csoportot lövet. A kurdoktól gondolom tart egy kicsit - nyilván nem véletlenül!
De most ebbe sem mennék bele inkább (elkezdeni sem kellett volna...). Visszakanyarodva a cikkhez:
Egyszerűen nem értem, hogy van képe vigyorogva fényképezkedni, amikor az országa nagy része lángokban áll ... Mit akar ezzel a templomlátogatással megmutatni? Hogy milyen jófej? Hát nem az! Hogy Szíriában minden szép és jó? Hát ez pont nem így van!
A cikk alatti hozzászólások közül egyet szeretnék megmutatni és úgy-ahogy lefordítani: "ennyi vérontás után még van képe Isten nevét a szájára venni??" És ez így is van. Az elmúlt 4-5 év eseményei után ez a gesztus - legyen bármilyen pozitív is a keresztények felé - minden, csak nem őszinte. Nem lehet az! Nyilván csak egy jól megkoreografált és kitalált húzás, amivel a világ felé akarják megmutatni, hogy milyen jók. Én biztosan nem dőlök be nekik.
Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy az "én karácsonyomat" ne használják már fel ostoba marketing célokra! Egy muszlim úgyse lesz képes soha megérteni, hogy miről is szól a Karácsony. Ha megpróbál úgy tenni, mintha értené ... nos az már inkább szánalmas, mint szimpatikus :)
Nos, én mindenesetre már itt és már most ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK! Mert én megtehetem ;)
Igen, tudom, hogy megígértem, hogy erről többet nem fogok egyetlen szót sem ejteni.
De most valamiért mégis ellenállhatatlan vágyat érzek.
Ugyebár az ígéreteket is meg lehet szegni ;)
Először is hoztam néhány képet. A minap fényképeztem, amikor Diyarbakırba mentünk. Az ottani menekülttábor.
Tudom, nem a legjobb képek, de autóból haladva ennyire tellett tőlem.
Ez a tábor Diyarbakır központjától jó távol van (szerintem 20 km tuti). Mondhatni, hogy a semmi közepén. Valami sportpálya lehetett régen.
És lehet, hogy a képeken nem látszik, de rohadt nagy.
Talán az is látható, elképzelhető, hogy a menekültek élete nem fenékig tejfel az ilyen sátortáborokban.
Főleg, hogy jön a tél...
A gyerekeknek iskolába is kéne járni, de nem minden esetben oldható meg.
Szóval ezek az emberek ülnek és várnak. Mire? Talán a csodára.
A menekültkérdésnek persze van egy másik oldala is. Mondhatom, hogy a "mi oldalunk". Igen, akikhez menekültek. Nekünk kell elviselni őket, eltartani őket. Én természetesen megértem, hogy ez nem egyszerű.
Főleg, hogy folyamatosan hallani hírekben, hogy elégedetlenkednek stb.
Van, ami már nálam is kiveri a biztosítékot.
Alapvetően úgy állok hozzá a kérdéshez, hogy igenis segíteni kell, mert ki tudja, hogy nekünk mikor lesz ilyen segítségre szükségünk. Emberek vagyunk és embertársainkon segíteni tulajdonképpen kötelességünk.
De azért azt én sem felejtem el, hogy a menekülteknek nem csak jogaik vannak, hanem kötelességük. Ha egy másik országba kényszerülnek menni, akkor kötelességük betartani az ottani szabályokat. Kötelesek beilleszkedni. Nehogy már kellemetlen legyen nekik mondjuk a templomokon a kereszt látványa! Hát ez pont olyan, hogy engem néha zavar az ötszöri imára hívó ezan "üvöltése". Itt van 20 méterre a dzsámi és igazán hangos tud lenni. De mit tudok tenni? Semmit. Nincs jogom panaszkodni emiatt. Szóval ezért mondom azt, hogy a menekülteknek NINCS JOGA panaszkodni amiatt, hogy kényelmetlen a kereszt látványa. Vagy kényelmetlen, hogy a boltban sertéshúst árulnak.
Ha nem akarja látni, akkor nem megy oda.
De ha már oda megy, akkor neki kutya kötelessége alkalmazkodni. És nincs mese.
Segítek én nagyon szívesen, ahol és ahogyan csak tudok. Támogatom, hogy fogadjuk be a nehéz helyzetben levőket - akik erre tényleg rászorulnak. De akkor cserébe elvárom, hogy ne követelőzzenek, hanem alkalmazkodjanak és fogadják el azt, hogy a mi kultúránk és vallásunk (esetleg) eltér az övéktől.
Ezt a kis kirohanásomat egy rövidke személyes tapasztalattal szeretném zárni.
Nálam itthon a lakás több pontján is vannak "magyar" dolgok. Egy-egy zászló, kép, stb. (Én büszke vagyok a magyarságomra.) Több hűtőmágnesem is van, különböző magyar motívumokkal.
Ez a kedvencem, a hűtőn fő helyen van:
A magyar cuccok mellett TERMÉSZETESEN Nyuszi képe az, ami a lakás minden pontján szintén felfedezhető :)
A hűtő ugye rohadt nagy, a konyha "dísze". Természetesen központi helyen áll és így minden egyes díszítőelem jól látható rajta.
Nos, a lényeg az, hogy egyszer egy ismerős meglátva a Szent Koronát, rajta természetesen a kereszttel, szinte fel volt háborodva, hogy ezt hogy tudom kirakni. Hogy jobb lenne ha levenném, mert ilyet egy muszlim országban ... stb. Na én erre szépen, udvariasan közöltem, hogy ez bizony nagyon fontos jelképe az én országomnak, ezért eszembe sincs elrejteni. Az én lakásomban azt teszek ki és oda, amit csak akarok. Ha valami nem tetszik, akkor arra van az ajtó és ki lehet menni!
Mivel ez a bizonyos hűtőmágnes már évek óta a szokott helyen van, ezért lehet sejteni, hogy ki volt az, aki elhagyta a lakást :)
És a menekülteknek is csak ezt tudom mondani: Ez az én országom, itt úgy élek, ahogy megszoktam. Ha valami nem tetszik, akkor el lehet menni! (Jó, ez most így tudom, hogy nagyon hülyén hangzott, hiszen egyelőre még én is bevándorló vagyok egy másik országban ... De magyar vagyok, Magyarország az otthonom és ezen semmi nem fog változtatni.)
Bizonyos okok miatt a napokban ismét Diyarbakırban jártam - ez tulajdonképpen itt, keleten az egyetlen kedvenc városom (mondhatni).
Természetesen hallottam a hírekben többször is, hogy gondok vannak ebben a városban. Az is nagyon gyorsan világossá vált számomra, hogy a városnak pont azon kerületét érinti, ahol rendszeresen haladni szoktunk, ha oda megyünk (egy rövid darabon pont arra visz az utunk). Láttam ugyanis a hírekben, hogy például ott is lezárták a várost, ahol mindig meg szoktunk fordulni - egy hatalmas, bonyolult és mindig túlzsúfolt kereszteződést.
De ugye az ember igazából azt hiszi el, amit a saját szemével lát ...
Hát úgy alakult, hogy haladunk szépen, szokás szerint. És akkor egyszer csak hopp, ez is meg az is le van zárva!
Egyszer már írtam Diyarbakırról (itt). (Itt pedig amikor "bemerészkedtem" Diyarbakır régi városrészébe is.) Akkor említettem, hogy teljesen elájultam, amikor először megláttam ezt a falat. Nagyon tetszett. Ahogy ott áll és kettészeli a várost ... Na, most szinte szó szerint vágja ketté. Ugyanis az van, hogy ha a "modernebb" városrészből nézzük, akkor a falon túl egy régebbi városrész terül el. Én kerületnek mondom. De hatalmas - szerintem a lakosság van vagy 25 ezer fő. Ez a városrész van tulajdonképpen lezárva. Az itt található 15 kerületből 6 -ban pedig már negyedik napja kijárási tilalom van.
Teljesen komolyan harcok folynak ezekben a kerületekben.
Ahogy már mondtam ez a régi városrész. Néhol szinte ijesztő picike sikátorokkal, néhol hangulatos utcákkal. Bolt bolt hátán - ember ember hátán :) Kicsit tetszett is a hangulata. Régi épületek, van ahol az egyes mesterségeknek külön utcája van - például egy utcában cipészek, rézművesek stb.
Az volt számomra először a legérdekesebb, ahogy az a bizonyos fal, amiről már írtam, hogy választja ketté ezt a várost. Az egyik pillanatban még egy modern városban vagy, aztán hipp-hopp, máris egy régi városban találod magad.
Nekem tetszett. A fal is.
És most pont ennél a falnál vannak a lezárások. Az egyik oldalon az emberek élik az életüket, vásárolnak, szórakoznak - a másik oldalon pedig sokszor elég komoly harcok vannak.
Csak azok mehetnek át a lezárt területre, akiknek erre okuk van: például ott laknak. (De eleve csak azok jöhetnek ki, azok mozoghatnak viszonylag szabadon, akik nem a kijárási tilalom alá eső kerületben élnek.) Talán valamennyire látszik a képen, hogy kordonnál átvizsgálják az embereket.
Éppen pár napja történt az egyik ilyen ellenőrző pontnál, hogy a rendőrök egy helyes fiatal lány táskáját készültek átvizsgálni, amikor a lány hirtelen fegyvert rántott és elkezdett rálőni az ott levő rendőrökre. Azt nem értem, hogy pár centiről hogyan nem találta el a rendőrt ... de szerencsére nem lett baj. Illetve az lett a vége, hogy az ott levő rendőrök az akkor már menekülni készülő lányt lelőtték. Azt kell mondjam, hogy jól tették! PKK szimpatizáns volt. (Úgy tudom, hogy nem "hivatalos" merénylet volt, hanem önálló akció.)
Itt a kép előterében látható a lány. Hirtelen fegyvert ránt és lőni kezd ...
Diyarbakırnak az a része, ahol én járni szoktam olyan érdekesen van kialakítva, hogy egy helyen nem tudok direkt balra fordulni (ahová mennem kell), hanem jó sokat tovább kell mennem és a fal tövében, egy hatalmas kereszteződésben kell visszakanyarognom. Mivel pedig ez így le van zárva, hát elég tanácstalan helyzetbe kerültünk. Sőt, iszonyat nagyot kellett kerülni, szűk utcákon, kaotikus forgalomban. 45 perc késést eredményezett ez a kerülő.
Ez mondjuk pont abból az irányból van, ahol most le van zárva ....
De ekkor még nem volt lezárva és simán vissza tudtam kanyarodni
Lehet, hogy nagyon bénán magyarázom ...
Szóval itt egyenesen haladva beérnék a nagy kereszteződésbe és ott némi forgolódás után a másik sávon simán vissza tudnék menni. De nem mehetek be a lezárt területre. És ahogy látszik a sávok között príma kis elválasztó sziget van fákkal, amit sajnos nem tud átugrani az autó.
Mivel itt visszafordulni nem tudtunk, ezért kénytelenek voltunk nagyot kerülni. Végül aztán annyira lehetetlennek tűnt, hogy autóval eljussunk a célunkhoz, hogy egy helyen kénytelenek voltunk leparkolni és az utolsó pár száz métert gyalog tettük meg. Kb 5 perces séta alatt több helikopter is láttunk - a lezárt terület felett köröztek. Akkor éppen nem lőttek ...
Nem tudom, hogy a következő képeken mennyire látszik (elnézést a minőségért, de autóból tudtam csak fényképezni - másrészt pedig fényképezgetni a lezárt területnél nem túl biztonságos, szóval gyorsnak kellett lennem), de ez a lezárt terület egy egyébként hatalmas tér (Dağkapı Meydanı). Normális esetben szinte folyamatosan tele emberekkel - na jó, inkább azt mondom, hogy többnyire folyamatosan jönnek-mennek ott az emberek. Most teljesen kihalt - mint egy szellemváros.
A házak aljában végig boltok, éttermek vannak. Bezárva.
Dağkapı Meydanı - "normálisan"
(ha nincs is tele épp ezen a képen, azért látszik, hogy nem kihalt)
Van néhány ilyen áteresztő pont. Az embereket ellenőrzés után engedik át.
Nem mondom, kicsit ijesztő a fokozott rendőri jelenlét. Meg az a tudat is, hogy egyik helyen én sétálgatok, tőlem pár km-re (vagy akár pár száz méterre) meg komoly harcok lehetnek.
És itt megint felhoznám azt, amit már többször is említettem: hogy a PKK a legnagyobb károkat pont a civil kurd lakosságnak okozza! Mert ki kényszerül bezárni a boltját? Áramszünet esetén mondjuk egy sajtbolt teljes árukészlete totálisan megsemmisül - hatalmas kár. (Ezt konkrétan azért írtam, mert egy ismerős így járt - 30-35 ezer lírás kár érte!) Kis boltok tulajdonosai, akiknek minden nap zárva tartás nagy kár, hiszen ha nem tudnak árulni, akkor nincs miből megélniük. Éttermek, szállodák ....
Meg úgy egyébként milyen lehet úgy meghúzni magad otthon, hogy kintről hallod a fegyverek és robbanások hangját?
Lassan egyébként a kurdok is rájönnek erre. Éppen Diyarbakır jelenlegi helyzete kapcsán beszélgettem egy ismerősömmel tegnap, aki nagyon kurd és nagyon PKK szimpatizáns. És teljesen meglepődtem, amikor igazat adott nekem, hogy ez már nagy hiba, amit a PKK most művel.
Mert az addig ok, hogy a PKK és a katonák egymással szemben harcolnak mondjuk a hegyekben. Mindketten fel vannak fegyverezve, tiszta küzdelem. De belekeverni a civil lakosságot, bemenni a város szívébe ... na ez már elfogadhatatlan.
A PKK valószínűleg pont ezért fogja elveszíteni a támogatottságát. Mert miatta nagyon nagyon sok civil kurd kerül nehéz helyzetbe vagy egyenesen megy tönkre.
Már az sem véletlen, hogy az idei két választás során, pár hónap alatt a kurd párt majdnem 1 millió (pontosan 911.818) választót veszített. Egymillió! Szerintem ez sok!
A június 7-i választás során 6.057.506 szavazatot kaptak.
A november 1-i választás során 5.145.688 szavazatot kaptak.
Szerintem ez is jelzés értékű! 5 hónap alatt ilyen sokat csökkent a támogatottságuk. Csak így tovább! ;)
Ha valakit érdekel, akkor Siirttel kapcsolatban jelenleg azt tudom mondani, hogy semmi különös nincs. Persze időnként van egy-egy robbantás, próbálkoznak, de semmi komoly.
Mi jól elvagyunk itt.
Maradjon is így!
Illetve nagyon remélem, hogy végre sikerül egész Törökországot megtisztítani a hulladéktól... Egyetlen országnak sincs szüksége terroristákra. Ki kell irtani mindet, nincs más lehetőség! Ha kell, akkor egyenként vadásszák le őket - bennem semmi szánalom nincs az ilyen idióták iránt!
És igen :) teljesen szándékosan kezdtem ezt az írást egy kutyás képpel ...
Talán már korábban is említettem, hogy Siirtben - vagy azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy itt, Kelet-Törökországban - nem nagyon tűrik meg a kutyákat. (Biztosan írtam már erről - vallási oka is van.) Az utcán kóbor ebekkel nem is nagyon lehet találkozni. Inkább csak éjszaka járnak be a városba, kukázni. Napközben csak űzik őket.
Ha lassan is, de azért itt is változnak a dolgok - valamennyire.
Ezt a két kutyust egy ismerősöm fényképezte, az utcán aludtak. Szegények.
Én egyébként mióta itt élek - 6 éve - azt hiszem egy kezem meg tudom számolni, hogy városon belül hány alkalommal találkoztam kutyával.
Városon kívül kóborolnak, falun van aki még tartja is, hogy a portára vigyázzon ... De városon belül...
Pár hete nagyon meglepődtem, mert sok év után először láttam, hogy egy kislány kutyát sétáltatott! Nem bírtam megállni és kicsit elbeszélgettem vele - kiderült, hogy bizony direkt tartanak otthon kutyát. Ez itt azért hihetetlen ritka. Mondom, hogy ez volt az első, hogy ilyet láttam. Ezen kívül valakitől hallottam, hogy van egy ismerőse, akinek otthon kutyája van.
Na de nem is kutyákról akartam írni, mert róluk (sajnos) nincs mit írni.
A macskák. Kóbor macskából rengeteg van. Kukáznak.
Sajnos ebben a városban nincs semmilyen állatvédő szervezet, amely például ezekről a kóbor állatokról gondoskodna. (Tudomásom szerint a nyugati országrészben jobb a helyzet. Például Istanbulban úgy tudom, hogy állami szinten gondoskodnak az utcán élő kutyákról. Meg vannak jelölve, oltva. Pár éve már, hogy olvastam egy cikket - most sajnos nem találom - hogy ivartalanítják őket. Néha kicsit kőkorszaki módszerekkel, a szabadban, de akkor is...)
Tehát ahogy már említettem, az itt élő kóbor macskák kukáznak. Néhány jó érzésű ember direkt a kuka mellé szokott ételmaradékot kitenni. De ha ez nincs, akkor bizony előfordul, hogy elhaladva egy-egy konténer mellett, az onnan kiugró két-három macsek hozza a frászt az emberre.
Anélkül, hogy dicsérném magam, be kell vallanom, hogy én magam is beálltam az ilyen "jó érzésű emberek" sorába. Talán kicsit túlzásba is vittem :)
Aki ismer, tudja rólam, hogy egészen egyszerűen imádom az állatokat. (Sokszor még az embereknél is jobban.) Legszívesebben minden kóbor állatot befogadnék, de ez sajnos nem lehetséges. Szóval marad az egyéb mód, ami a segítséget illeti. (És azt hiszem, hogy bár nem sok, de a semminél azért jobb.)
(Azt még gyorsan megjegyzem, hogy nem dicsekedni akarok azzal, hogy hű-de-jófej vagyok! Sőt, nem is vagyok az! Mert részben azért önző okokból csinálom amit csinálok... Szóval nem vagyok én önzetlen, vagy jószívű vagy ilyesmi! Egyszerűen csak megtehetem és viszek. Ennyi.)
Az egész úgy indult, hogy még nagyon-nagyon régen a Nyuszinak mindig interneten rendeltem eledelt, mert itt nem lehetett semmilyen nyúltápot kapni egyetlen boltban sem. (Szerencsére manapság interneten már mindent meg lehet venni!) Valami oknál fogva egy alkalommal a cég, akitől rendeltem, ajándékba küldött nekem 3 kisebb doboz macskaeledelt. Csodálkoztam, aztán beraktam a szekrénybe, mondván valamire jó lesz még. Kicsit el is felejtettem persze - mondhatom évekig ott állt a szekrényben a három kis konzervecske. Aztán egy lomtalanítás során kezembe akadt. Akkor elhatároztam, hogy valamikor majd leviszem a kóbor cicáknak (még nem járt le a szavatossága).
Aztán kicsit megint elfeledkeztem róla.
Míg egyszer éppen egy elég fontos orvosi vizsgálatra indultam. Amíg lenn a ház előtt vártam az autót, láttam egy kölyökmacskát. Kóbor cica volt persze. Nagyon édesen játszott egy bogárral, aztán megette.
Majd nekiállt valami élelmet keresni - az erkélyek alatt, ugyanis az itteni emberek nagy része van olyan bunkó, hogy a szemetet egészen egyszerűen kidobja az ablakon vagy erkélyen.
Na ekkor jutott eszembe a macskaeledel. Rögtön felrohantam és lehoztam. Kettőt.
A cica persze bizalmatlan volt, de letettem a két dobozkát, kicsit eltávolodtam és ekkor rávetette magát.
Szóval vele indult a dolog :) Kicsit béna képek tudom, de talán valamennyire látszik, ahogy éppen egy bogárral játszik. Ha nem látszik, akkor most szóltam! (Az egyik képen pedig épp elhaladt előttem én meg lassú voltam...)
Az orvosi vizsgálat pedig - amire ugye mentem - jó eredményt hozott. Ezt valami jelnek vettem :) A macska áldása kísért :)
Innentől aztán rendszeresen igyekeztem az otthon fellelhető dolgokból valami ehetőt összepakolni és levinni a macskáknak.
Elég "babonás" vagyok bizonyos dolgokban, ezért főleg egy-egy orvosi vizsgálat vagy fontosabb esemény előtt különösen fontosnak érzem, hogy vigyek valami kaját a macskáimnak.
Időközben persze nemcsak az ételmaradékot gyűjtöm itthon, hanem alaposan be is vásároltam macskaeledelből.
Most éppen ez van itthon
Elsőre kicsit melléfogtam, mert ezek a szerencsétlen állatok nem ismerik a száraz tápot. Többször hiába próbálkoztam, meg sem kóstolták. (Utólag láttam, hogy valahova csak eltűnt...szóval "valami" biztosan megette.) Kis kísérletezgetés után rájöttem, hogy ha azzal az alutasakos-szószos akármivel összekeverem a száraz eledelt, akkor az jó és bevágják. Vagy ha van itthon valami folyékonyabb ételmaradék - mondjuk bableves - akkor abba keverve szintén nyerő.
Nem mondom, hogy minden nap ellátom a macskáimat élelemmel, de tényleg igyekszem.
Van amikor este viszem, van amikor reggel.
Bár elég bizalmatlanak, de a legtöbb már ismer annyira, hogy nem menekül nagyon messzire. Ha meghallják a zacskó csörgését, akkor picit távolabbról figyelnek és alig távolodok a kirakott eledeltől, már rohannak is.
A megszokott hely, ahová ki szoktam tenni az ellátmányt, az az egyik fa töve. Igen, a szemetes konténerhez viszonylag közel van, de csak azért mert a cicák ugye eleve oda mennek és ha épp nincs ott egy sem, akkor is nagyobb az esélye, hogy ott megtalálják.
Többnyire a földre szoktam tenni. Eddig nem volt gond. Most, hogy elkezdett esni az eső, illetve a hó, így majd ki kell találnom valamit, amire kirakhatom.
Van ugyan itthon eldobható műanyag tányér, de eddig nem akartam feleslegesen szemetelni - habár Siirtben az ilyesmi fel sem tűnne...
Majd ezt is megoldom :)
Nos, ennyit akartam csak ezzel kapcsolatban írni.
Ők az "én macskáim".
Itt éppen két fánál is esznek - mert néha veszekedés van, ha egy helyen van csak kaja.
Nyilván túl sok minden nem látszik, mert sötét volt már ...
