Kevés téma van, amihez vissza szoktam kanyarodni. De az egyik ilyen a menekültek.
Valóban, ezerszer megfogadtam már (sőt, megígértem), hogy nem térek ehhez vissza ... De mindig van valami, ami miatt pár szó kikívánkozik belőlem.
Csak a szokásos menekültes kép
Akik ismernek, illetve akik olvasták már a korábbi, menekültekkel kapcsolatos írásaimat, tudhatják, hogy én alapvetően a befogadás mellett vagyok. DE (és ez egy hatalmas DE!!) azt is többször elmondtam már, hogy a menekülteknek, bevándorlóknak kötelességük alávetni magukat a befogadó ország törvényeinek és kötelességük elfogadni a szokásokat. (Ha itt akarsz maradni, akkor alkalmazkodj bazzeg.)
Én magam is elszörnyülködök néha egy-egy hír kapcsán. Ami követelőző, erőszakos menekültekről szól. El tudom képzelni, hogy nem minden hír felel meg a valóságnak - de basszus, ha már csak a töredéke is, hát a helyzet nagyon gáz.
Épp az imént olvastam egy cikket, amiben egy németországi táborban dolgozó nő nyilatkozott. Tényleg nem tudom, hogy mennyire valóságos, de a korábban más helyről hallottak alapján elképzelhető, hogy van ilyen.
Persze gondolom nem minden menekült (bevándorló) erőszakos és követelőző. De ha már egy is van, én azt is sokallom. Mert milyen jogon követelőzik? Milyen jogon kér bármit, vagy gondolja azt, hogy neki ingyen bármi is jár? Ha a hazájából menekülni kényszerült, akkor most örüljön, hogy melegben van és nem röpködnek rakéták a feje felett. A világon szerintem sehol nem kap senki ingyen lakást és autót a semmiért. (Vagy ahol kap az eleve nem lehet "tiszta" helyzet.)
Statisztikákat olvasva szembetűnő, hogy a menekültek - ha jól emlékszem - nagyjából 70 %-a 25 évnél fiatalabb férfi. Logikus, de nézzük ez miért is fordulhat elő?
(Ja, itt szeretném megjegyezni, hogy amikor én bármit is írok a menekültekről, akkor elsősorban a szíriai illetve iraki menekültekről beszélek, mert róluk van leginkább információm.)
1. Ezek a fiatalok nagyrészt a kötelező katonaság elől menekülnek. Ami egy háborús övezetben azt hiszem valamennyire érthető. Például nem tudom milyen hírek jutnak el oda (na és persze mennyire érdekli az otthoni embereket), de én rengetegszer hallom, hogy Szíriában éppen ennyi és ennyi katona esett el. Akár a lázadókkal (helyesbítek: ellenzéki erőkkel) történő összecsapás során, akár az ISIS ügyködése miatt. Szíriában ugye mindenki mindenkit lő már, szóval ott élni nem egy életbiztosítás.
2. Ha nem is a katonaság elől menekülnek, akkor úgy egyszerűen a háború elől. Mert azt ugye senki nem hiszi, hogy csak a harcokban résztvevőket érinti a dolog? Sőt, azt kell mondjam, hogy leginkább a civilek szenvednek. Fizikailag is, hiszen a szír elnök immár hathatós orosz segítséggel bombáz piacokat, iskolákat, kórházakat, városokat is. Így aki csak teheti az elmenekül. Felpakolja a családot és nekivág. Vagy sokszor van úgy, hogy egy család anyagilag nem engedheti meg magának, hogy minden tagja elinduljon. Ilyenkor az összegyűjtött pénzt odaadják a legrátermettebb, legerősebb fiúnak, aki ugye fiatal, hogy elinduljon és hogy egy idegen országban új életet kezdjen.
3. Mivel ez a menekülés sokszor több száz, vagy több ezer km gyaloglást jelent, így legtöbbször csak azok indulnak el, akik ezt bírják. Ők pedig ugye a fiatal férfiak.
Így gondolom már érthető, hogy miért a fiatalabb férfiak vannak többségben. Na ez persze nem menti fel őket a viselkedésük alól!
Egyszerűen gyomorforgató, amikor követelőzésről meg erőszakosságról olvasok. Ott volt a szilveszteri kölni eset. Vagy a sok calais-i eset, amit a kamionosokkal művelnek.
Még mindig azt mondom, hogy egyénileg kell minden egyes menekült esetét megvizsgálni.
Olyan nincs, hogy valakinek nincsenek hivatalos iratai - márpedig tudjuk, hogy a legtöbb elégeti.
Regisztrálni kell mindenkit, ujjlenyomatot venni. Aki erre nem hajlandó, azt be sem kell fogadni.
Zárt táborok kellenek, aki problémázik, visszaküldeni. Aki nem tartja be a szabályokat, rögtön kiutasítani. Elvégre ők akarnak jönni - akkor meg alkalmazkodjanak. (Megszoksz vagy megszöksz.)
Itt meg kell azt is jegyeznem, hogy Törökország felelőssége óriási a menekültekkel kapcsolatban.
Részben ez az ország felelős például az Európában kialakult helyzet miatt.
Hiszen a szíriai és iraki menekültek ebbe az országba lépnek be. (Arról most nem ejtenék szót, hogy Törökország biztonságos-e vagy sem. Ez hosszabb téma. Röviden: nem igazán.) Viszont Törökország már régóta nem képes eltartani a menekülteket, nem tudják kezelni ezt a kérdést. Az is nyilvánvaló, hogy az embercsempészet terén is totálisan képben vannak - és félrefordítják a fejüket. Mindegy csak tűnjenek el innen - ez a mottójuk.
Megoldás? Nincs és előreláthatólag nem is lesz.
Az esztelen idegengyűlölet persze nem megoldás!
Nem mintha ne lennének ötleteim, dehát ugye engem a kutya sem kérdez úgyse :)
(ami nem is baj, hiszen el vagyok foglalva mással...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése