Nyugi :) Ő továbbra is kitűnő egészségnek örvend. Ő csak ott állt és nézelődött, de nem vált áldozattá... (csak azért tettem ide a képet, hogy ne valami véres dologgal induljon az oldal...)
Ezt először együtt akartam megírni a Haddzs -dzsal (vagyis a zarándoklattal). De aztán mégis inkább úgy döntöttem, hogy külön legyen.
Nehogy sok legyen egyszerre! ;)
Az Iszlám vallásban két nagy ünnep van:
- a Ramazan hónapot, a böjtölést lezáró nagy ünnep a Ramazan Bayram (vagy Şeker Bayram - a bayram szó ünnepet jelent, a şeker pedig egyébként cukrot) (sajnos nem tudom hirtelen, hogy magyarul hogyan nevezik
- és az Áldozati Ünnep, a Kurban Bayram (a kurban áldozatot jelent, mármint olyan állatot akit "feláldoznak"; a bayram pedig ünnep)
Az elsőről most nem ejtenék szót, az már elmúlt, talán írtam is erről - ha meg nem, akkor talán máskor. Nem fontos. Szerintem.
A második az az ünnep, ami most is zajlik. (Négy napos ünnepről van szó és tegnap kezdődött. Pontosabban tegnapelőtt az Arafah nappal kezdődött, de az első napja tegnap volt.)
Ahogy már a neve is jelzi, ezen az ünnepen az áldozaton van a hangsúly.
Ezt az ünnepet egyébként annak emlékére tartják, hogy Ábrahám kész volt feláldozni a fiát Istennek. (Ugye ez a történet a Bibliából is ismerős számunkra? Már majdnem feláldozza a fiát, Izsákot amikor az Úr angyala megakadályozza és egy kost ad neki, hogy inkább azt áldozza fel. Ja, a csavar a dologban csak az, hogy a iszlám vallás és tanítások szerint nem Izsákot, hanem Iszmáelt akarja feláldozni... Talán plusz érdekesség, hogy a feláldozni kívánt fiú neve nincs leírva a Koránban. Ott "egyetlen fiú"-ként szerepel. Nos, egyrészt az elsőszülött valóban Iszmael; viszont Izsák az, aki Sárától, az első feleségétől született, szóval az egyetlen "hivatalos" gyerek. Hágár, Iszmael anyja pedig Sára szolgálója volt, akit később pont Sára "adott" Ábrahámnak, amikor olyan sokáig nem született gyerek... aztán meg ugye meglett Izsák. A zsidó és a keresztény vallás Izsákot, az iszlám pedig Iszmáelt tekinti Ábrahám hivatalos örökösének és az isteni ígéret hordozójának. Hát kicsit kusza így, tudom, de ez van. :) )
Ez az ünnep nagyon szorosan kötődik a mekkai zarándoklathoz - azért is akartam egyszerre megírni (de talán így két részletben átláthatóbb lesz annak, akit érdekel).
Azt már bizonyára mindenki tudja, hogy az iszlám vallásban holdnaptárt alkalmaznak. Ennek megfelelően az ünnepek időpontja is folyamatosan, évről-évre változik a Gergely-naptárhoz képest.
Az áldozati ünnepet az iszlám holdnaptár utolsó hónapjának tizedik napján tartják, körülbelül hetven nappal a Ramadán, és közvetlenül a haddzs után.
Mindkét ünnepre jellemző (a ramazan böjtöt lezáró és az áldozati ünnep), hogy az emberek a legjobb, legújabb ruhájukat viselik. A gyerekek részérére ez külön izgalom, hiszen aki csak megteheti vadonatúj ruhát vásárol legalább a gyereknek. És az ünnep reggelén büszkén feszítenek az új ruhájukban. (Egyébként természetesen a ruházati üzletek ennek nagyon is örülnek, hihetetlen reklámokkal és akciókkal várják az ünnepre vásárlók özönét.)
A másik jellegzetesség a cukorka-gyűjtés. A gyerekek házról házra járnak és cukrot kapnak. Persze a felnőttek is elmennek köszönteni rokonokhoz, ismerősökhöz és ők is kapnak cukrot, de ezt a gyerekek élvezik igazán.
Azt is meg kell jegyeznem, hogy az itt töltött hat év alatt ez más a sokadik ünnepem itt. És valami hihetetlen gyorsan változnak a dolgok. Míg 3-4 éve a csengő nem akart elhallgatni, addig ma még senki nem jött cukrot kérni. Falun sem nagyon járnak már úgy csapatostul a gyerekek mint pár éve.
Érdekes.
Na, de az áldozati állatokhoz visszakanyarodva.
Aki - anyagilag - megteheti, áldozatot mutat be. Az áldozatra szánt állatnak a lehetőségekhez képest tökéletesnek kell lennie: egészséges, nem ivartalanított, fogai és szarvai épek, stb. Ne legyen sovány se. Az életkor is fontos, ne legyen túl öreg. (Azt hiszem olyan egy éves a tökéletes. De pontosan nem is tudom most.) Nem csoda hát, hogy ha már hetekkel, sőt akár hónapokkal az áldozati ünnep előtt elkezdődik a válogatás. Ilyenkor nagyon sok helyen tartanak vásárokat. Az emberek akár messziről is mennek, hogy megtalálják a tökéletes áldozatot. Ez egyébkén többnyire birkát vágnak, de lehet még tehén vagy teve is. Vagy kecske. A tehenet és a tevét általában többen összefogva szokták megvenni.
A birka és a kecske ugye olcsóbb, így azt egy család szokta venni.
Még az is hozzátartozik az ünnephez, hogy ilyenkor az áldozati állat húsának csak egy meghatározott hányadát fogyaszthatja el a család! Meghatározott rész azoknak a szegényeknek kell adni, akik nem tudnak állatot áldozni. (A húst három részre kell osztani: egy rész a szegényeknek, egy rész ismerősöknek-rokonoknak, egy rész pedig marad a családnak. De a legjobb ha minél kisebb rész marad az áldozatot bemutató családnak.)
Az állat levágásának is szigorú előírás szerint kell történnie. Ez egyébként nemcsak az Áldozati ünnepre vonatkozik, hanem minden fogyasztás céljából leölt állatra.
Úgy tudnám mondani, hogy ami a zsidóknál a kóser vágás, az a muszlimoknál a helal (vagy halal). A kettő szinte ugyanaz, hiszen a lényeg, hogy először imát mondanak az állat felett, majd a nyaki ütőeret elvágva teljesen kivéreztetik. (De tényleg teljesen ki kell véreztetni, mert a vér tisztátalannak számít!) Innentől kezdve a hús már helal és nyugodtan fogyaszthatják a muszlimok. (Érdekességként megjegyzem, hogy pontosan a kóser és helal közti azonosság miatt a zsidók étele meg van engedve a muszlimoknak. Ha jól tudom, akkor ez a Koránban is le van így írva.)
A ami nagyüzemi állattartás és vágás során persze nem könnyű betartani, hogy minden hús helal legyen. Vannak muszlimok, akik lazábbak erre vonatkozóan és megeszik a nem helal ételt, nem helal vágású húst is (persze az alap szabályok betartásával!! például hogy sertéshúst nem). De mondjuk falun természetesen minden háznál vágott állat (birka, kecske vagy marha) helal.
Talán érdekes lehet még az állat nyakának elvágása előtt elmondott ima:
biszmilláh
v-Alláhu akbar
Alláhumma, inna hádzá minka va lika
Alláhumma, tukbil minní
Isten nevében
És Isten a leghatalmasabb
Istenem, ez tőled, s neked (van)
Ó, Istenem, fogadd el tőlem!
Úgy általánosságban ez szerintem így most elég is.
A korábbi évek statisztikái alapján egy ilyen ünnep alkalmából nagyjából 600 ezer marhát és 1-1,5 millió birkát vagy kecskét vágnak le.
Ahol én tegnap voltam, Kurtalanban, ott a nagy család négy birkát is vágott.
(Sőt! Amikor este hazajöttem Siirtbe és kiültem az erkélyre, tisztán érezhető volt a vágott állat szaga. A vér és belsőségek semmivel össze nem téveszthető szaga. Bizony, itt, a város közepén is vágtak! Tuti nemcsak egyet. Egy 140 ezres város elitebb kerületében!)
Számomra különösen szomorú része volt a dolognak, hogy ebből legalább kettő vemhes volt. Ez azért a nemtörődömség csúcsa szerintem. Mert aki napi szinten foglalkozik a birkákkal (és tudom, hogy ott több ilyen ember is van) az meg tudja állapítani. És nem vágja le a vemhes állatot. (Nem is lehetne áldozat.) De úgy egyébként is, ha tudják hogy áldozatra szánt állatokról van szó, akkor már eleve nem engedek kost a közelükbe. Mert ugye a kos teszi a dolgát :)
Ez a jelenség ennél a háznál egyébként rendszeres. Egy kb 3-4 évvel ezelőtti kép a mai napig nem megy ki a fejemből. Akkor történt, hogy egyik ünnep előestéjén valahonnan hoztak egy kecskét. Levágták, megenni. Később kiderült, hogy a kecske vemhes volt. A szemétre dobott méhben két nagyjából 10 centi picurka még mocorgott... Én persze nyilván - kíváncsi természet lévén - megnéztem. Kár volt. Nagyon sajnáltam azt a két ártatlan apróságot. (Idén nem néztem meg a kivágott és kidobott belsőségeket.)
Én egyébként a nyak elvágását és az állat haláltusáját is képtelen vagyok végignézni (ez az én gyengeségem). Utána azért már én is tevékenyen segítek. (Nekem sose okozott gondot az ünneplő ruha, ha állatokról volt szó!)
Így vagyok ezzel itthon is. Ha mondjuk halat kell belezni, tisztítani, akkor valakit mindig megkérek, hogy vágja le a fejét. Vagy ha éppen nincs senki a közelben, akkor a fejet alaposan letakarom és gyorsan levágom és kidobom. Onnantól már megy a dolog. Ilyen lökött vagyok :)
Nos, nem is tudom, hogy mit lehetne írni még erről. Szerintem ez így már elég is lesz.
Végül hoztam néhány fényképet. (Tudom, hogy a Facebookon megosztottam már, de gondoltam legyen meg itt is...)
A tett színhelye...
Első lépésként a nyaki ütőeret elvágva kivéreztetik az állatot. Majd a fejet is levágják. Aztán levegőt pumpálnak a bőr alá, hogy könnyen lefejthető legyen.
Ezután lógatják fel a szerencsétlen állatot.
A bőr lefejtése
Már csak darabolni kell
Ami ki- és lejött
Ez egy kis cukorfalat. Őt szerencsére nem vágták le - mert még fiatalka. Ezért is ölelgettem szívesen. De a hátunk mögötti csapatból akkor még egy állat áldozat lett. (szegényke)
Eltelt hát ez az ünnep is.
Illetve persze még nekem is jön hús. Mert bár nem vagyok rászoruló, de valahogy az én nevem is minden évben felkerül arra a listára, ahonnan a központi áldozati állatok (tehát akik nem egyénileg vágnak, hanem egy gyülekezetnek adnak pénzt, hogy azok rendezzék a dolgot) és kapok egy csomó húst. Amit szépen feldarabolok és vagy tovább adok olyannak aki tényleg rászorul, vagy lassacskán felhasználom. Ezért már alaposan beraktároztam ragtapaszból - most így hirtelen nem találom a képet, de többnyire egy komplett birka hátsó combot kapok meg pár kg marhahúst, amit aztán én henteskedek szét és ez mindig legalább egy ujj elvágásával jár.
Ez konkrétan tavalyi "termés", de idén is valami ilyesmire számítok...
Egyébként meg a tegnapi nap egyetlen sikere egy négy hónapos babához fűződik. (Ja, mert egyébként van ott mindig legalább 20 gyerek, picitől a kicsiig.) Az történt ugyanis, hogy a kis Ibrahim nyűgösködött. Az anyja meg teázni akart, mondtam, hogy adja ide, majd kezdek vele valamit.
Leültünk egy sarokba, az ölembe ültettem, fogtam a kis kezét és elkezdtem énekelni. A "Boci boci tarka" című örökzöld slágert. (Más nem jutott eszembe!) Közben kicsit táncoltattam a kezét. A gyerek imádta. Szerintem egy négy hónapos gyerek még nem nagyon tud nevetni - bár mit értek én hozzá - de ez teli szájjal vigyorgott. Esküszöm! Legalább kétszázszor elénekeltem. Már én kezdtem unni. A gyerek folyamatosan vigyorgott. Az anyja meg az apja nem akart hinni a szemének - mert egyébként elég nyűgös gyerek. Szóval így elvoltunk. Aztán már nagyon untam az éneklés és kicsit járkáltam a gyerekkel. Miután jó alaposan összenyálazta az ingemet, el is aludt. A szülők nem győztek hálálkodni.
Én meg büszke voltam magamra.
Lám-lám! A jó öreg "Boci boci tarka" ... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése