Születésnapi gondolatok

Ezt már tavaly is imádtam. Tök kedves dolog a Google-tól :) 

Egy kicsit megkéstem ezekkel a gondolatokkal, pontosabban ezen gondolatok lejegyzésével.
Ugyanis aki még esetleg nem tudná ( :) ), a születésnapom október 24-én volt.
De egészen idáig nem jutottam hozzá, hogy leírjam vagy megpróbáljam leírni azt a pár gondolatot, ami ezzel kapcsolatban eszembe jutott.
(Annyit elárulok, hogy olyan események részesei lehettem bizonyos formában, ami számomra nagyon szokatlan és talán érdekes is. Lányszöktetés. Na persze nem engem szöktettek meg, hanem egy ismerőst. Ez itt egy elég kényes téma és tragikus kimenetele is lehet. Nagyon szeretném megírni, de tényleg nagyon kényes téma. Majd megpróbálom valahogy ügyesen összehozni. Vagy nem. Azért agyalok ezen, mert ha fordítóval valaki itteni ismerős elolvassa, akkor megsértődhet, hogy ezt a lehető legkínosabb családi szennyest kiteregetem. Na, majd meglátom.)

Egyelőre a születésnap.
Először is nagyon szeretném itt is megköszönni annak a sok kedves barátomnak, ismerősömnek, akik gondoltak rám és felköszöntöttek. Facebookon, emailben, sms-en ...
Egyszerűen imádom kapni az üzeneteket, képeket minden formában. Jól esik. Tényleg megédesíti a napot. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek még egyszer!!

És ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy itt még mindig nagyon sok olyan ember van, akinek gőze sincs arról, hogy pontosan mikor is született! Többnyire az évet be tudják lőni, de a pontos nap nem biztos.

Hogy miről is van szó?
Azt hiszem nemcsak a keleti területekre jellemző, hogy akik mondjuk nem kórházban születtek, hanem otthon, az ő esetükben meglehetősen késett az anyakönyveztetés.
Nagyon-nagyon sok ilyen van - például a velem egykorúak közül szinte mindenki otthon született, csak úgy 15 éve kezdett elterjedni, hogy kórházba mennek a szülő nők.
Manapság már kevesebben szülnek otthon, de még mindig előfordul - főleg falun.
Tehát nem rohantak azonnal a hivatalba, hogy bejelentsék a születést. Olyan szinten elhúzódhatott, hogy "összevártak" még pár gyereket és egyszerre jelentették be. Mondjuk az apuka a harmadik gyerek születése után bebattyogott a hivatalba és elkezdte sorolni, hogy hány gyereke is van. De nyilván a pontos születési dátumra nem emlékezett már. Így vagy beírtak egy körülbelüli dátumot vagy pedig egy adott év január 01-jét. Nagyon sok ember igazolványában szerepel ám a 01.01. dátum! De tényleg.
Például van egy ismerősöm, most 22 éves. Az ő igazolványában is ez a dátum szerepel, holott októberben született. A pontos napot is csak idén kalkulálták ki. Mert egy valaki pont azon a napon halt meg 22 éve és így derült ki, hogy melyik napon is született. Előtte évekig egy héttel előbbi dátumot tudtak.
Aztán persze az is előfordult, hogy pár évvel idősebbnek íratták a gyereket. Hogy hamarabb lehessen küldeni majd iskolába, dolgozni vagy férjhez adni. Ilyenkor 2-3 évvel is idősebbnek íratták. (Ugye mondtam, hogy a bejelentéssel sokat vártak.)

A másik dolog pedig szerintem ennél is durvább. Ilyesmit el sem tudtam volna képzelni.
Megint egy ismerős családban esett meg a dolog, ha jól tippelek akkor úgy 40 évvel ezelőtt történhetett.
Adott egy család, ahol az anyós és a meny némi eltéréssel ad életet a gyerekének. Először megszül az anyós. A lánygyermeket viszonylag hamar anyakönyveztetik is, lesz igazolványa meg minden. De pár hónaposan sajnos ez a gyermek meghal. Nemsokkal ezután szül a menye. Szintén lány.
Nos, mivel már van egy "használaton kívüli" igazolvány, ezért nem is foglalkoznak tovább a dologgal. A halott gyermek adataival él tovább az új baba. Így állhat elő az az érdekes, már-már morbid helyzet, hogy a lánynak hivatalosan a nagyanyja az anyja és az apja a saját testvére. Az anyja meg a sógornője. Ő maga pedig az elhunyt nagynénje.... Jujj, én már kezdek belekeveredni. Ugye azért érthető?
És esküszöm, hogy ez így van, a lány (vagyis nő) a mai napig így szerepel a népesség-nyilvántartásban. Vajon csak nekem tűnik morbidnak?

Egyébként a dologhoz hozzá tartozik az is, hogy több esetet is hallottam, hogy szándékosan más nevére anyakönyveztek gyereket - mondjuk a nagyapa nevére, mintha ő lenne az apa. Ez legtöbbször az egészségbiztosítás miatt történt. De hallottam olyat is, hogy csak úgy, mert a nagyapa így akarta, hogy a kedvenc unoka "hozzá tartozzon".

Én nagyon szeretem a szabályokat és igyekszem be is tartani amit csak lehet. Szóval ez nekem annyira döbbenetes.
Amikor azt hallom, hogy velem szinte pont egykorú emberek nem tudják pontosan, hogy mikor születtek ...
Egy ismerős, nagyjából velem egykorú, viccesen mesélte egyszer, hogy a testvéreivel és unokatestvéreivel szoktak vitatkozni, hogy melyikük született előbb. A nagy család ugye ...
Nekem - szerencsére - csak két unokatestvérem van. Szerintem tökéletesen elég. De tényleg!
Itt mindenkinek van legalább 20-30 ... már akiket ismerek. Egy ismerősömék pontosan 26-an vannak első unokatestvérek (a másod fokot képtelen voltam kiszámolni). Ha jól számoltam. De lehet, hogy 27-en. A legidősebb 30 éves, a legfiatalabb meg úgy 6 hónapos.
Na, mondom én, hogy nekem tökéletesen elég az egy testvér és két unokatestvér. Minek bonyolítani az életet a nagy családdal ... :)

Jajj, még annyit akartam hozzátenni, hogy itt nem nagyon szokás születésnapot ünnepelni. Maximum a gyerekekét szokták - de talán azt is mostanában kezdték. És inkább a "modernebb" családokban.
Sok helyen egyáltalán nem ünnepli - még az sem, aki tudja, hogy mikor is van a születésnapja ...

Az ankarai merénylőkről még egy (-két) gondolat ...

A legutóbbi írás óta természetesen folyamatosan derülnek ki dolgok. A merényletről.
Van egy dolog, amit én is tévesen írtam legutóbb, illetve van amit nem tudtam.
Pontosítani szeretnék.

Először is legutóbb azt írtam, hogy a két öngyilkos merénylő személyazonosságát nagyon hamar, 4 napon belül meg tudták állapítani.
Nos, ez csak részben igaz.
Az egyik merénylőt valóban sikerült azonosítani, de a másikat továbbra sem. (Ez azt jelenti, hogy nem szerepel azon a bizonyos listán, amit a legutóbb én is mutattam.)

A Yunus Emre Alagöz továbbra is stimmel és tény, hogy az egyik merénylő ő volt. (Egyébként ő a bátyja a suruç-i merénylőnek.) Ömer Deniz Dündar neve viszont tévesen lett közölve - én is a hírekben olvastam és onnan vettem. Na nem mintha a fickó egyébként totál ártatlan bárány lenne ... de nem ő robbantott és kész. 

A másik merénylő kiléte továbbra is bizonytalan. Valószínűleg külföldi lehet. Csak fantomképet sikerült közölni róla. 

Közben kiderült a merénylet "forgatókönyve" is. És roppant "érdekes" dolgok derültek ki.
A merénylők a robbantás előtt 12 órával jöttek át Szíriából. (Ugye én megmondtam, hogy a határ simán átjárható nekik - kerítés, extra őrizet és tűzparancs mellett is úgy járnak-kelnek, ahogy csak akarnak.)
Gaziantepben egy ottani "alvó sejt - házban" (országszerte vannak házaik és lakásaik, ahol kivárnak a parancsig) várták az indulást.

Azt tudni kell, hogy a határ mellett nagyon sok csempész élt mindig is és él most is. Ők tapasztalt rókák, nagyon jól ismerik a rendszer minden gyenge pontjait és hogy mit hogyan lehet kijátszani.
Nos, ez a két merénylő egy ilyen csempészbanda által jutott el Gaziantepből Istanulba. (Állítólag a csempészek nem tudták, hogy kiket szállítanak és miért. Mondom: állítólag. Gyakorlatilag az ilyen minden hájjal megkent csempészek a saját anyjukat is eladják ... szóval pénzért mindent...)

Október 9-én az esti órákban indultak Ankarába.
Rutinosan két autóval mentek. Ilyenkor ugye az elől haladó autó mintegy felderíti a terepet és ha gáz van (mondjuk rendőri ellenőrzés), akkor jelt ad a második autónak. (A megbeszélt jel egyébként a 'sevgilim sana geliyorum' - jövök hozzád kedvesem - volt.) A második autóban ült a két merénylő és a sofőr.
Mindkét sofőr vadonatúj SIM kártyát kezdett használni amint elhagyták Gaziantepet - ezeket a SIM kártyákat Ankarába érve természetesen kivették a telefonokból és eldobták. Nagggyon rutinos...

Ankara előtt úgy 30 km-rel a második autó megállt, az első autó jelezte, hogy rendőri ellenőrzés van a közelben. A két merénylő egy hátsó úton kiszállt majd kerestek egy taxit amivel továbbmentek egy darabon. (Leírhatnám a pontos helyszíneket is, mert az is ismert, de szerintem felesleges.) A TBMM -nél szálltak ki (ez a török országgyűlés épülete), innen 40-50 métert gyalogoltak majd ismét taxiba szálltak.
A taxisnak mondták, hogy hova akarnak menni. Az persze mondta, hogy ott pont le vannak zárva az utak, erre megegyeztek, hogy ahhoz legközelebb teszi ki őket, ameddig még el lehet menni.
(Még azt is elmesélték a taxisnak, hogy ott fognak találkozni egy barátjukkal. Ja, a taxis egyébként elmondta, hogy totál nyugodtak voltak, semmi gyanús nem volt bennük és teljesen normálisan viselkedtek, beszélgettek.)
Szóval a robbanás helyszínéhez elég közel szálltak ki a taxiból. Olyan közel, hogy pontosan 4 perc 15 másodperc múlva már robbantak is.

Most egyébként kicsit elbizonytalanodtam a cikket olvasva (erről a cikkről beszélek). Lehet, hogy már fáradok és azért nem értek valamit. Vagy félreértem. Valahogy úgy jön le nekem a dolog, hogy eredetileg a gyűlés helyszínére akartak menni. Mert ugye az nyilvánvaló, hogy a robbanás nem a gyűlésen történt! Ezt én is leírtam a múltkor: a kurd csoportok az állomás mellett gyülekeztek és onnan akartak együtt átmenni majd a Sıhhiye térre (ahová a tényleg gyűlést - mitinget - szervezték).
A taxisnak például azt mondták, hogy a Sıhhiye-re akarnak menni. Az meg erre mondta, hogy a gyűlés miatt az egész környék le van zárva. Na ekkor jött az, hogy akkor vigye őket a legközelebbi helyre, ahová még el tud menni. És végül az állomás előtti egyik csomópontnál szálltak ki. Innen ugye kicsi séta és alig több mint 4 perc múlva elszabadult a pokol ...
Tehát ha jól értem, akkor eredetileg a gyűlésen akartak robbantani! Ha meg rosszul értem, akkor bocs!
Ja, még hozzátartozik a történethez, hogy a két merénylő már Gazianteptől viselte azt a bizonyos "öngyilkosmerénylő-mellényt", felette meg egy kabátot. (Hát gondolom egyrészt nem akartak majd a készülődéssel időt veszíteni, másrészt meg ha útközben mégis gubanc van, akkor azonnal robbanthatnak.)
Basszus... a szerencsétlen taxisok mit érezhettek, amikor megtudták, hogy kiket fuvaroztak... A cikk írja is, hogy sokkot kapott mind a kettő...

Érdekes a kérdés, hogy vajon honnan lehet ennyi mindent tudni. Hát nyilván megindult a nyomozás, térfigyelő kamerák segítségével is sok mindent össze lehet rakni. Na meg vannak kapcsolatok is. Szóval amit akarnak azt ki tudják deríteni.
És rengeteg olyan dolgot tudnak, amit nem kötnek az állampolgárok orrára. Nagyon sok mindent megakadályoznak de nekem van egy olyan sejtésem, hogy nem mindent. Az biztos, hogy nagyon sok dolog felett még mindig szemet hunynak...

Engem valahol még mindig foglalkoztat az ilyen öngyilkos merénylők lelkivilága.
Azt is hallottam, hogy a merénylő - testvérpár (a suruç-i és az egyik ankarai) Facebook beszélgetéseit is átvizsgálták. És döbbenetes ... hogy milyen türelmetlenül várták a lehetőséget. Ha jól emlékszem valami olyasmi is elhangzott, hogy "ha már egyszer magasztos célunk van, akkor minek rohadunk még mindig itt".
Egy kedves ismerősöm ajánlott figyelmembe egy filmet. A címe a Mennyország most. Két, öngyilkos merényletre készülő palesztin fiúról szól. Nos, egyelőre még nem néztem meg ... őszintén szólva kicsit félek megnézni. Lehet, hogy jobb nem tudni bizonyos dolgokról?
De azért összekapom magam és már indítom is a filmet! Biztos nem esti mese lesz, de talán valamely kérdésre választ ad...

Törökország - most(anában)

Ha már az utóbbi időben minden Törökországgal kapcsolatos írást ezzel a képpel indítottam, akkor ehhez most is hű maradok

Az igazság az, hogy amikor pár napja elkezdtem írni ezt a "cikket", akkor még valami teljesen másnak indult.
Egészen pontosan a Szíriában kialakult dolgokról szerettem volna kifejteni a véleményemet. Meg hogy Putyin mit kontárkodik. Meg ilyesmi.
El is kezdtem bepötyögni. Tényleg megvolt vagy 3 bekezdés! Aztán fél füllel hallgatva a televíziót (háttérzajként szoktam bekapcsolni) rendkívüli híreket mondtak: robbantás Ankarában.
Ha azt mondom, hogy ledöbbentem, akkor az nem fejezi ki az érzést ... Hát még amikor jöttek a frissebb és frissebb hírek!

De menjünk egy picit vissza az időben.
Mi is történik nagy vonalakban Törökországban?
Az egész tulajdonképpen úgy 3-4 évvel ezelőtt kezdődött. Amikor is Erdoğan, akkor még miniszterelnök úgy döntött, hogy tárgyalóasztalhoz ül a PKK-val. Ez szerintem már akkor hiba volt, hiszen a PKK - mit szépítsem - terrorszervezet. Nem tartom szerencsés dolognak a terrorszervezettel történő egyezkedést. Ez szerintem egyetlen országnak sem válhat a hasznára. De végül is valamilyen szinten mégis csak működött, mert a tárgyalások eredménye egy 3-4 éves tűzszünet volt. Megszűntek a korábbi támadások, amiket a PKK nemcsak a katonák és rendőrök, de több esetben civilek ellen is végrehajtott.
Mondhatni nyugalom volt. Pár évig.

De természetesen ez csak vihar előtti csend volt - ezt már akkor lehetett tudni. Mindkét fél kivárt, hogy vajon most mi lesz. Illetve ez az egész csak a probléma, a "kurd-kérdés" szőnyeg alá söprése volt.
Majd bekövetkezett egy olyan dolog, ami ismét felkavarta ezt az állóvizet: 2015.07.20-án, Şanliurfa tartomány Suruç nevű településén egy öngyilkos merénylő bombát robbantott. Egy csapat (úgy 300) baloldali kurd fiatal között. 32 ember halt meg ebben a merényletben.

Suruç

Nem eresztem bő lére a dolgot, mert ezekről a dolgokról írtam már augusztusban itt és itt. A merényletről pedig itt. Meg még más cikkben is, de most nincs kedvem visszakeresgélni.
Az a lényeg, hogy szinte folyamatosan jönnek hírek ilyen-olyan támadásokról. Többnyire fegyveres testületet (rendőr, katona) érintő támadásokról van szó és 1-2 halottról kapunk híreket. Tényleg nem szeretnék belemenni részletesebben, mert sajnos hosszú lenne a lista.

Aztán eljött a 2015.10.10-e, egy kellemes, napsütéses szombati nap. Olyan nap, amikor az ember sokáig lustálkodik, ráérősen megreggelizik, komótosan tesz-vesz, bekapcsolja a tévét (háttérzajnak) ..... aztán paff.
Aznapra több szervezet együttesen egy béketüntetést, gyűlést szervezett Ankarába. A terrorcselekmények ellen, a béke mellett - ez lett volna a lényege. Mintegy 14 ezer ember vett (volna) részt ezen. Néhány kurd szervezet úgy döntött, úgy szervezte meg a dolgot, hogy először egy adott helyen gyülekeznek és majd onnan együtt mennek át a gyűlés színhelyére.
Eddig rendben is volt. Össze is gyűltek pár ezren. Szokás szerint kedélyesen eltáncolgattak, amikor minimális eltéréssel (azt hiszem pár másodperc volt csak) robbant a két bomba.

Az első robbanás pillanata (előtérben körtánc)

HDP (kurd párt) zászló mindenütt - azzal lettek hirtelen letakarva a holttestek is 

(képek: internethaber.com)

Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy innen egész Törökország a híreket leste. A halottak és sebesültek száma folyamatosan változott. Nőtt.
(Végül, a legutolsó adatok szerint a halottak száma 102.)
Ahogy egyre több részlet került napvilágra - habár elég erőteljes hírzárlat volt, de ez a törököket sose akadályozta meg semmiben - úgy borzasztott el még jobban a dolog. Először teljesen meg voltam győződve arról, hogy a PKK volt. (Bevallom még mindig van bennem gyanú valamiféle kapcsolatra vonatkozóan!) Annyira nyilvánvaló volt számomra, hogy mérget mertem volna venni rá, hogy a PKK volt. Mert az természetesen az első pillanattól kezdve nem volt kétséges, hogy csak egy olyan szervezett és jól felszerelt terrorcsoport állhat a merénylet hátterében, mint a PKK vagy az ISIS.
Én teljesen biztosra vettem, hogy a PKK volt. Még mondtam is, hogy "most az ISIS-nek biztosan nincs ideje és ereje egy ilyet kitervelni és végrehajtani" (arra céloztam, hogy picit meg vannak szorongatva mostanában).
A robbantás helyszínén többségében kurdok voltak. (Szinte mindenki kurd volt.) De a PKK-nak persze ez nem okozott volna gondot. Ők simán végrehajtanak egy ilyet. Nem számítanak a civil áldozatok!

Persze gőzerővel folyt a nyomozás, a holttestek/maradványok (na azt ezért el lehet képzelni, hogy kb mi marad egy ilyen öngyilkos merénylőből, miután a bomba szétvitte a testét) vizsgálata. Azt nagyon hamar lehetett tudni, hogy összekapartak valamennyit a két öngyilkos merénylő holttestéből és ezeket vizsgálják.
Utóbb kiderült, hogy olyan családok DNS-ével vetették össze az ezen maradványokból nyert DNS-t, amely családokból gyanúsítottak, ISIS-hez kapcsolható személyek származnak.
Az, hogy már-már rekord sebességgel megállapították a két öngyilkos merénylő személyazonosságát, annak szintén komoly jelentése van: Ezek szerint az állami szervez pontosan tudják, hogy hol kell keresgélni. Magyarul tudják, hogy kik hova csatlakoznak, kiktől kell tartani, kik lehetnek gyanúsak ... erről még ejtek vagy két szót picit később.
Pár nap (ha jól emlékszem 4!!!) alatt meg is lett az eredmény. De a merénylők személyazonosságát először nem akarták nyilvánosságra hozni. (Ez azóta sem értem. Érzésem szerint ha egy aktát azonnal titkosítanak vagy titkosítani akarnak, ott valami gyanús. Paranoia, tudom. Vállalom!)
A lényeg, hogy végül mégis kiderült: Yunus Emre Alagöz és Ömer Deniz Dündar.
Ami még döbbenetessé teszi - számomra legalábbis - a dolgot az egy olyan összefüggés, amit nem vártam volna. Ha azt mondom, hogy a júliusban Suruç-ban történt robbantás végrehajtója egy Şeyh Abdurrahman Alagöz nevű fiatalember volt, akkor leesik? Elég csak a vezetékneveket megnézni: bizony, az egyik ankarai öngyilkos merénylő a suruç-i merénylő bátyja volt! Ez egyszerűen hihetetlen. Ott van a család az orruk előtt és .... Áhh, mindegy. Nem is tudok erre mást mondani.

Ehhez kapcsolódik egy október 12-i hír. (ha valaki tud törökül és érdekli: konkrétan erre a hírre gondolok.) Tavaly (!!!!! igen, tavaly!!! 2014-ben!!!) októberében Gaziantepben egy razzia során 33 darab, öngyilkos merénylet végrehajtására tervezett speciális mellényt (bizony, már ilyen is van - direkt erre tervezve, hogy minél nagyobb kárt okozzon!) foglaltak le. Közben azért elkaptak 12 személyt, akik ilyen öngyilkos merénylet végrehajtására készültek. (Vagy legalábbis megalapozott a gyanú, hogy ilyen terveik voltak.) De maradtak még. Ami nagyon durva. Gondolj csak bele: ezek szerint legalább 21 ilyen agymosott idióta szabadon kószál!
Lehet, hogy egy 70-80 milliós országban ez a 21-es szám kicsinek tűnhet, de szerintem már az 1 is félelmetes. Ha merényletről van szó.

Ez az a bizonyos lista, amit a rendőrség, katonaság és egyéb megfelelő szervek nagyon is jól ismernek. És micsoda véletlen, hogy mindkét ankarai merénylő rajta van ... Ha időben elkapták volna őket .... (Ja, és igen, jól látod: nők is vannak a listán!)
A listán szereplők az úgynevezett 'alvó sejtekben' húzzák meg magukat és várják a parancsot.
Ja, most már ugye nem is 21, hanem "csak" 19 ... 
Illetve bocsánat, "csak", mert egy a suruç-i merénylettel kapcsolatban kiiktattak
(internethaber.com)

Miután a két ankarai robbantó személyazonossága nyilvánosságra került, megszólaltak azok családtagjai is. Ami döbbenetes volt, hogy mindkét család részéről elhangzott, hogy amikor a merénylő (hogy is mondjam, szóval a fiatalember - mert akkor még nem volt merénylő) csatlakozott az ISIS-hez, akkor kértek segítséget. Elmentek minden létező helyre, rendőrségre stb, hogy segítsenek visszahozni a gyereket. Az egyik apja elmesélte, hogy amikor a fia hazajött egy kis szünidőre, az apa bement a rendőrségre és könyörgött, hogy csukják börtönbe a fiát. Zárják be és dobják el a kulcsot.
De semmi ilyen nem történt. Egyszerűen nem volt miért bevinni - vagy ha be is vitték, nem volt miért benn tartani.

Rengeteg ilyen és ehhez hasonló történet van. Az ISIS-hez csatlakozott férfiak és nők (többségében fiatalok, fiúk és lányok) családja sokszor próbál segítséget kérni például a rendőrségtől vagy olyan is előfordul, hogy az apa saját maga próbálja visszahozni a gyerekét Szíriából.
Nem is tudom, hogy erről mit gondoljak.
Először is való igaz, hogy a rendőrség gyanúval, szóbeszéddel nem tud mit kezdeni. Bizonyíték kell. Anélkül ugye nem lehet börtönbe zárni senkit.
Jó persze, amint az látszik, nagyon sok mindenről tudomásuk van és biztosan sok esetben meg tudnának akadályozni dolgokat (ahogy egyébként igenis akadályoztak már meg merényletet!). De ők sem mindenhatók.
A család felelőssége szerintem igenis nagy. Először is azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy egy egészséges, értelmes családban felnőtt gyerek kevesebb valószínűséggel fog csatlakozni egy terrorszervezethez (akár ISIS, akár PKK), mint egy olyan, aki gyerekkorától valamilyen szinten közel kerül a radikalizmushoz. Konkrétan: ha kurd környezetben nő fel és a család egyértelműen PKK szimpatizáns, akkor a gyerek felnőve nagy valószínűséggel fog csatlakozni. Vagy a másik. Többször mondtam már és bár ezért sokan megköveznének, akkor is vállalom, hogy az iszlám vallás szinte magában hordozza a radikalizmust. Ha erőteljesen és erőltetetten konzervatív vallási környezetben nő fel a gyerek, akkor nagy valószínűséggel fog csatlakozni az ISIS-hez. (Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy nagyon sokan csak a kaland vagy netán a gyilkolás kedvéért csatlakoznak...)
Mit is akartam kihozni ebből? (Mindig megzavarnak...) Ja igen, ha az én gyerekemről lenne szó, ha ő akarna csatlakozni bármilyen terrorszervezethez, akkor fognék egy rohadt nagy láncot és odakötném a radiátorhoz. Ha kell addig verném, amíg elfelejti az egész hülyeséget! Ez nyilván kicsit (nagyon) drasztikus, de mivel normális ember nem csatlakozik terrorszervezethez ... hát jobb ötletem nincs.

Végül picit visszakanyarodva az ankarai merénylethez. Nagyon sok vád és kérdés merült fel.
Meg lehetett volna akadályozni? Lehet. De lehet, hogy nem.
Nagyon sokan azon voltak kiakadva, hogy a rendezvény nem volt megfelelően biztosítva - mert akkor talán ki tudták volna szűrni a merénylőket. Nos, ezzel kapcsolatban csak azt tudom elmondani, hogy a fő rendezvény - a gyűlés maga - természetesen biztosítva volt. Beléptető kapukkal, motozással és fokozott rendőri jelenléttel. De ez a tragédia, a robbantás nem a rendezvény helyszínén történt! Ezt többen el szokták felejteni. Ez egy olyan helyszínen történt, ahol kurd szervezetek, csoportok gyülekeztek, hogy majd együtt menjenek át.
A cél tehát egyértelműen minél több kurd személy meggyilkolása volt.
Azt már a suruç-i merénylet kapcsán is leírtam, hogy az ISIS célja, hogy jól összeugrassza a törököket és a kurdokat. Ez már akkor is sikerült és most is.
Mert persze rögtön Erdoğan-t támadták és támadják - hogy ő nem akar a PKK-val tárgyalni és nem akar békét ... stb.
Én továbbra is támogatom Erdoğan-t, szerintem sem szabad engedni, hogy terroristák irányítsák az országot. Neki, köztársasági elnökként és Davutoğlu-nak miniszterelnökként kötelessége az ország egységét megőrizni, a stabilitást biztosítani. Ez most annyira persze nem sikerül, de ha nem csapnak oda erős kézzel, akkor talán még rosszabb lesz.
Egyébként folyamatosan vannak támadások, a PKK oda-odacsap a katonáknak, rendőröknek. Az előbb olvastam, hogy egy helyen megint két halott katona van.

Szóval Törökország elég sz@r helyzetben van. Nyakig. Mert nem elég a PKK, néha az ISIS is bejelentkezik és nagyot üt.
Jó lenne, ha vége lenne, mert ha így megy tovább, akkor Törökország egyre rosszabb helyzetbe kerül.
Itt vannak még ugye a menekültek is. Meg a bizonytalan politikai helyzetről ne is beszéljünk! Most, november 1-jén lesz egy újabb választás. Nagyon remélem, hogy ez már eredményes lesz. Azt még még jobban remélem, hogy "jó" eredménnyel fog záródni :) (Nálam a jó = AKP győzelem :) )

Lehet, hogy akartam még valamit írni, de teljesen összezavartak így a végére. Úgyhogy ha eszembe jut, akkor majd később pótolom. Egyelőre ennyi.

Ui: Többször elmondtam már - és most is megteszem -, hogy amiket leírok, az a saját véleményem. Nem biztos, hogy helyes, hiszen én is szoktam tévedni. Amit gondolok, azt vállalom. Ha tévedek, azt is. Mindig.
Ja, és az is előfordul, hogy tévesek az információim egyes dolgokkal kapcsolatban. Vagy félreértek valamit. Elképzelhető, hiszen miért ne ... Ilyen esetekben nagyon szívesen fogadok bármilyen helyesbítést!

nincs cím - egy évvel később

Milyen gyorsan eltelt ez az egy év... 

Ezt pont egy éve írtam. (egészen pontosan ezt: http://turkeyasisee.blogspot.com.tr/2014/10/nincs-cim.html - ma valahogy nagyon vicces ez a link-beillesztő izé és azt hiszem meg akar tréfálni)

 

Ma megint október 18-a van. Az általam még mindig nagyon tisztelt James Foley ma lenne 42 éves. 

Csak ennyit szerettem volna. Ezt megjegyezni itt. 

Tegnap, azaz október 17-én például a Facebook oldalamon is látható volt a megosztott képem egy gyönyörűséges sárga pólóban. (Egyébként ilyen sárga színt eddig csak a brazil válogatott miatt voltam hajlandó felvenni!) Az történt, hogy volt egy kezdeményezés James Foley családja részéről. (Erről is írtam már korábban.) Jótékonysági és JF emlékét ápoló futás (akit érdekel itt olvashat róla). Nos, ehhez csatlakoztam én is. Kelet-Törökországban mindenképpen egyedül. De lekocogtam a magam kis 5 km-ét (nem volt egyszerű, mert itt ilyesmi ugye nagyon nem szokás, sőt!). Jól esett - minden szempontból. Hogy ennyivel is hozzá tudtam járulni - bármihez is :) 

Tehát ezért viseltem azt a bizonyos gyönyörű sárga pólót. 

Szerintem jól állt egyébként - lehet, hogy ideje lesz komolyan megkedvelni a színt!

Most egyelőre itt mást nem is akarok mondani. Vagyis írni. 

Amit akartam azt úgyis leírtam egy éve. Meg az elmúlt egy évben újra és újra. Nincs mit ragozni.

Nyugodj békében Jim, és Boldog születésnapot ott fenn ...