Gyerekes dolgok

Még december 22-én olvastam egy cikket egy magyar híroldalon. Szokásomtól eltérően átböngésztem, hogy itthon vajon miről szólnak a hírek - ha már úgyis hazajöttem. (Itt szeretném megjegyezni, hogy az elmúlt időszakban a közel-keleti helyzetet sem követtem - de nem lesz ez mindig így! Visszatérek! Ezt befejezem és majd megnézem, hogy mit csinálnak azok ott.)

Szóval már akkor szerettem volna írni ezzel kapcsolatban, de akkor még ugye más dolgok foglalkoztattak. (Nem részletezem, írtam erről már eleget.)
Ez a bizonyos hír arról szólt, hogy a török köztársasági elnök hazaárulásnak minősítette a fogamzásgátló szerek használatát.
Erdogan egy lakodalmon mondott beszédet, amiben elmondta, hogy "egy vagy két gyerek nem elég".
Arra kérte a fiatalokat, hogy legalább három gyereket vállaljanak. (Egyébként többször hallottam már ebben a témában megszólalni korábban is, mindig a három vagy annál több gyerek mellett kampányolt.)
Ez még nem minden! Szeretném szó szerint idézni, hogy mit is mondott még:
"Egy gyerek az egyedüllét szinonimája, kettő a vereségé, három az egyensúlyé, négy pedig a bőségé. Isten pedig gondoskodik a többiről."
Ehhez még hozzátartozik az is, hogy Erdogan már vagy két éve be akarta tiltani teljesen az abortuszt. Akkor azt mondta, hogy "Vallásunk (az iszlám) egyetlen helyet jelölt ki a nők számára (a társadalomban): az anyaságot". A tervét nem tudta végül kivitelezni a közvélemény felháborodása miatt.
Egyébként szintén Erdogan mondta, hogy a férfiak és nők egyenjogúsága természetellenes.

Nem tudom, hogy ki hogy van a fentebb leírtakkal, de nálam kicsit kiverte a biztosítékot. Bár nem is tudom, hogy miért, hiszen 5 éve ott élek, megszokhattam volna. Mert ez nemcsak Erdogan, hanem a társadalom nagy részének is véleménye.

Még mielőtt bármit is leírnék, szeretném ismét kijelenteni - ahogy azt már nagyon sok írásomban megtettem - hogy én csak és kizárólag az általam tapasztaltakról nyilatkozom. Amiket a közvetlen környezetemben (Kelet-Törökország) az elmúlt 5 évben láttam és hallottam. Eszembe sincs a teljes országra vonatkozóan általánosítani. Már csak azért sem, mert Törökország hatalmas és bárhol élhetnek modernebb és konzervatívabb családok.
Valamint az itt olvashatók dolgok a saját véleményemet tükrözik. Senkire sem kötelező érvényű. Sőt! Lehet bárkinek ellenvéleménye. Még szívesen is fogadom. Sosem vagyok ellene egy jó kis eszmecserének. Azt is többször mondtam, hogy engem lehet kritizálni, kijavítani, leosztani ... stb - a hozzászólás lehetősége bárki számára elérhető.

Ez után a "töltelékszöveg" után szeretném kicsit kifejteni a véleményemet Erdogan fenti szavaival kapcsolatban.
Nézzük először is a gyerek dolgot.
Nos igen, gyerekáldás az bizony bőven van. A kórházakban a legsűrűbben látogatott részleg a nőgyógyászat és a gyerekorvosi rendelők. Sőt, például Siirtben van erre már egy külön kórház is.
Nagyon sok olyan családot ismerek, ahogy van kicsi gyerek, meg pici és még újszülött is.
A három gyerek az tényleg a minimum - de általában nem állnak meg ennyinél. Most itt gondolkodom, de hirtelen nem jut eszembe olyan család, ahol csak 1 vagy 2 gyerek lenne.
Az nem számít, hogy azt a gyereket nincs miből felnevelni, hogy szegény a család. A lényeg, hogy gyerek szülessen, aztán majd lesz valahogy ...
Gondolom mondanom sem kell, hogy nekem ez a hozzáállás nem túl szimpatikus.
De jobb ha én már nem szólok semmit.
Engem úgyis elkönyveltek már elég értéktelen nőnek. Bizony! Merthogy nincs gyerekem.
Ezt így megkaptam a szemembe. Konkrétan, hogy nőként muszáj férjhez mennem és gyereket szülnöm. Kötelező. (Aki tud törökül: a mecbur szót használták amikor ezt mondták, aminek a jelentése: kell, kötelező.)
Nem mondom, hogy picit sem bántott a megjegyzés, de kaptam én már ott ennél hidegebbet is :) Már nem tudnak bántani, fel sem veszem, ha ilyen hülyeségeket beszélnek. (Lehet engem nagyképűséggel vádolni, elfogadom, de akkor is azt mondom, hogy nagyon sokan nincsenek velem egy szellemi színvonalon. Ha valaki nem hiszi, nagyon szívesen vendégül látom 1-2 hétre. Jöjjön, nézzem körül, ismerjen meg ottani embereket, akiket én is ismerek és akikről az előbb kijelentettem, hogy nem egy szinten vagyunk.)
Nem viccelek, teljesen komolyan mondom, hogy ha valakivel megismerkedek, először elegyedek szóba, akkor az első kérdése az, hogy gyerek van-e. És amikor azt mondom, hogy nincs, akkor rögtön sajnálkozik és gyorsan mond egy imát, hogy legyen. A vadidegen is.
Vajon tényleg nem ér semmit az a nő, akinek nincs gyereke?
Én azt gondolom, hogy nagyon sok nőnek hatóságilag tiltanám meg, hogy gyereket szüljön. Ez durván hangzik tudom. De vállalom. Egyszerűen nem értem, hogy a "putriba", a totális szegénységbe hogy mernek gyereket vállalni - ráadásul 4-5-6-7 gyereket. Olyan helyeken élnek emberek, amit nézni is fáj. Kosz, piszok, éhezés. És sajnos az ilyen területeken a kitörés lehetősége is teljesen minimális (ha nem nulla), sokszor iskolába sem nagyon járatják a gyerekeket. Vagy mert nincs, vagy mert a szülők sem jártak és úgy ítélik meg, hogy nincs rá szükség. Főleg a lányok esetében.
(Ok, van tankötelesség, de nem tudják mindenhol ellenőrizni. Vajon miért látok iskolaidőben olyan sok 8-10 éves gyereket az utcán? Cipőt pucolnak, koldulnak.)
Nagyon sok olyan családot is ismerek, ahol már 4-5 gyerek van, az apuka dolgozik egyedül, alig jönnek ki a kevéske havi fizetésből, de újabb gyereket vállalnak. Mert Isten adja. Majd Isten megsegít. (Meg persze azok a balekok, akik még hajlandóak nekik 50-100-200 lírákat kölcsön adni, holott tudják, hogy sosem adják vissza.)
Én azt gondolom, hogy gyereket az vállaljon, aki becsülettel fel tudja nevelni. Aki el tudja látni, aki felelősségteljes felnőtté tudja nevelni.
De itt a gyereknevelés igazából annyi, hogy ha rosszat csinál jól megveri, üvölt vele, egyébként meg kiküldi az utcára, hogy ne otthon rontsa a levegőt. Különben is, ahol sorba jönnek a gyerekek, ott egy vagy több kisebb mellett a nagyobb gyerekre vajon mennyi idő jut?
A gyerek kérdésnél meg kell jegyeznem azt is, hogy hiába írunk már 2015-öt, arrafelé bizony még mindig nagyon sok helyen, nagyon sok családban él az a nézet, hogy a fiúgyerek sokkal többet ér, mint a lány. Ez olyan mélyen gyökerezik, hogy szerintem még 100 év múlva is megtalálható lesz.
Hozzá kell persze tennem azt is, hogy néhány családban nem ez a helyzet. De sokaknál bizony nagyon is! El szeretnék mesélni nagy vonalakban egy történetet.
Elég közeli ismerősömről van szó, tehát elég jól ismerem az életét, a dolgait. (Nem barátnő, csak ismerős! Ezt fontosnak tartottam megjegyezni...) Nem tudom pontosan hány éves, de olyan 40 körül lehet. Van már 7 gyereke. Elég nehezen esett teherbe, mindig gyógyszeres segítséggel volt peteérés és tüszőrepesztés. A legkisebb gyerek most olyan 2 -2,5 éves. Amikor megszületett, az orvos közölte, hogy máris életveszélyes volt az állapota és annyira kétséges volt, hogy életben marad, hogy több orvos nem volt hajlandó kezelni. (Én 8 hónapos terhesen láttam és szabályosan ijesztő volt. Nem túlzok: a nagy hasa a combja közepén lógott. Féltem ránézni.) A szülés is nagyon bonyolult volt. De végül az asszony és a baba is megmaradt. Lehetett volna örülni. De akkor miért is nem örült? Mert ez a baba is lány volt. Mind a hét gyermek lány.
És ezért ő nagyon szomorú. Mert azért próbálkozik újra és újra, hogy fiút szüljön. Van néhány sógornője, aki szívja a vérét, hogy nem tud fiút szülni. A saját fülemmel hallottam. A családjából nagyon sokat mondogatják, hogy kellene egy fiú, kellene egy fiú ...
Az után a bizonyos hetedik lány után a nőgyógyász megmondta, hogy ne vállaljon több gyereket, mert ott marad a műtőasztalon.
Valahogy mégis addig addig ügyeskedett, míg kb egy évvel később újra teherbe esett. Ha jól emlékszem, akkor olyan ötödik-hatodik hónapban járt amikor elvetélt. Sokáig az asszony életéért is küzdöttek.
De ő túlélte.
Megmondjam mi keserített el? Hogy miután magához tért a műtét után, az első kérdése az volt, hogy mi lett volna. Miután megtudta, hogy lány, már nem is volt olyan szomorú ...
És amikor legutóbb beszéltem, kiderült, hogy még mindig szeretne teherbe esni, mert hátha végre fiú lenne...
Egyébként bár itt is van terhesgondozás, ez a nő nem járt, mert félt, hogy az ultrahang kimutatja, hogy lány lesz. Én ezt már akkor sem értettem és most sem értem. Nyugodtabb volt így, hogy nem tudta a nemét egészen a megszületésig?
Ha belegondolok, akkor ez még a jobb hozzáállás. Ugyanis ismerek egy olyan nőt, aki terhesen elment ultrahangra, megtudta, hogy lánya lesz. Hazament és elkezdte emelgetni a kanapét. Hogy elvetéljen...

Itt eljutottunk az abortusz kérdéséhez. Az írás elején említettem, hogy Erdogan be akarta tiltani.
Nem tiltotta be, ennek ellenére nem nagyon van. Nagyon sok orvos nem is végez ilyen műtétet.
(Egyszer pont nőgyógyásznál voltam, benn várakoztam a dokira, közben az asszisztenssel beszélgettem. Elmondta, hogy volt egy pár ott aznap, kicsi gyerekük van, a nő terhes lett, de nem akarják megtartani azt a gyereket. A doki elhajtotta őket, ő nem végez abortuszt. Állítólag az abban a kórházban dolgozó másik nőgyógyász végez ilyet - nem tudom, nem is érdekelt a dolog.) Úgy társadalmilag is elég kényes a téma, nagyon elítélik sokan.
Azt gondolom, hogy arrafelé nem is végeznek sok ilyen beavatkozást. Ott inkább megszülik.
A fogamzásgátló módszerekről van azért némi fogalmuk az ottani nőknek. (Jól van na :) Tudjátok, nők egymás között sok mindent kitárgyalnak!)
Mivel a házasság előtti nemi élet ott szinte nincs, házasságban meg aztán tökmindegy már, ezért csak azok használnak valamit, akiknek már van egy rakás gyerekük és nem nagyon akarnak többet.

A bejegyzés elején említettem még Erdogan véleményét az egyenjogúságról. Meg hogy a nőknek egy dolguk van az életben: anyának lenni. Ez annyira tipikus! Igen, ennyit ér egy nő. Szüljön, főzzön, mosson, takarítson, kussoljon. Bocsi, de így van. Nagyon sok helyen. Láttam és hallottam.
Nagyon hosszan lehetne írni a nők helyzetéről. Talán egyszer fogok is. De nem most.
Most csak annyit jegyeznék meg, hogy én még mindig tapasztalom, hogy nőket alacsonyabb rendűként kezelik. És mivel az ottani nőket ilyen szellemben nevelik, ezért ezt ők el is fogadják és természetesnek veszik.
Ez is azon dolgok egyike, amit soha az életben nem fogok megérteni...

Végezetül csak annyit szeretnék még a témához hozzátenni, hogy ha nekem gyerekem lenne, az utolsó hely, ahol engedném, hogy nevelkedjen, az Törökország. Legalábbis a keleti régió.
Nagyon sok mindent lehetne még írni a gyerek témában, az oktatási rendszerről. De szerintem ennyi egyelőre elég. Lehet, hogy még sok is :)
Én nagyon örülök, hogy Magyarországon nevelkedtem, ebben a családban. Nekem szimpatikus az a felnőtt nő, aki lettem :) Hű, jól el vagyok szállva magamtól, mi?
De most komolyra fordítva a szót. Miután volt lehetőségem összehasonlítani a saját gyerekkoromat és fiatalkoromat néhány velem egykorú ottani lányéval - huhhh, irdatlan különbségek vannak.
Szóval én nagyon örülök, hogy úgy nőttem fel, ahogy felnőttem. A saját gyerekemnek is valami ilyesmit kívánnék, ha lenne. Ez pedig csak Siirttől és környékétől megfelelő távolságban lehetséges.
Mekkora az a megfelelő távolság? Hát az biztos, hogy olyan 1500 km-nél kezdődik, de még jobb, ha 3000 km-nél ...

Nyuszi mindenhol ... :)