De valamilyen szinten mégis valahogy közöm van/volt hozzájuk ...
Nos, arról van szó, hogy az elmúlt pár napban két fiatalember (27-29 évesek) haláláról kaptam hírt.
Ellentétes oldalon harcoltak. Az egyik a YPG (szíriai kurd erők), a másik pedig az IS oldalán. Szinte egy időben estek el.
Fiatalok voltak, hittek abban, amiért harcoltak és azt is tudták, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy odavesznek.
Az egyik férfit, aki a YPG-vel harcolt, őt nem igazán ismertem. Egy ismerősöm osztálytársa volt, egyszer találkoztam vele futólag, de nem mondanám, hogy ismertem. Egyszerűen csak tudom, hogy kiről van szó. De már ezáltal is sokkal jobban sajnálom, mint azt a sok ezer, számomra ismeretlen embert - márpedig őket is nagyon sajnálom.
Tegnap - csütörtökön - kaptam a hírt, hogy elesett. Szíriában, az ISIS-szel történt összecsapás közben. Lelőtték. Március 8-án. Csak tegnapelőtt (03.12. csütörtök) szóltak, hogy másnap hozzák haza a holttestét Siirtbe, a családjához.
Igen, mert a kurdok megteszik, hogy hazaküldik az elesett társuk testét.
Ez konkrétan úgy megy, hogy ők értesítik a családot, megbeszélik az időpontot, amikor a testet elhozzák a török határra. Itt a család intézkedik a továbbiakról, rendel halottaskocsit. A határon átveszi a család a koporsót - a legtöbb esetben a hatóság intézkedik és először boncolásra szállítják.
(Muszlim hagyományok szerint a holttesteket a halál után 3 napon belül mindenképpen el kell temetni, ezért mindent igyekeznek a leggyorsabban intézni, de van, amikor kicsit csúszik, érthető okokból.)
Innen aztán a temetés helyére szállítják - ez általában a szülőváros. Legtöbbször már a határon tömeg várja a hősi halottat (merthogy hősként tisztelik természetesen).
Sajnos sok ilyen menet városba érkezését láttam már. Sokszor emberek várják a halottaskocsit a város határában és vagy autókonvoj vagy gyalogosok kísérik be. Szívszorító. Ilyenkor kicsit mindenki megáll. (Mert azt itt mindig mindenki tudja, ha elesett harcost hoznak.)
Az interneten, az egyik oldalon találtam néhány fényképet, amit itt szeretnék bemutatni. (A képeken is látszik, hogy rengeteg ember volt, és bár a temető, ahová hozták itt van két utcával feljebb, egyszerűen nem jutottam oda.) (http://www.firatnews.com/kurdistan/ypg-savascisi-akturk-siirt-te-son-yolculuguna-ugurlandi)
Nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy konvoj kíséri...
Az a Batman Belediyesi (Batman város önkormányzata) feliratú autó hozza a koporsót.
Ez pedig már Siirt.
Az emberek így, a vállukon viszik a koporsót.
Több ezren voltak - talán tízezren is. Ismerősök és ismeretlenek egyaránt. Hősként tisztelik az elhunytat, ezért olyanok is ott voltak, akik soha nem is ismerték ...
Mücahit Aktürk (Azad Dêrik)
(Ez a zárójelben szereplő név egyfajta kódnév - sem a YPG, sem a PKK, de még az IS sem használ valódi neveket)
Azt gondolom, hogy méltó módon vettek búcsút az elhunyttól. Úgy igazán, kurd módra.
Én személy szerint végtelenül tisztelem azért, hogy úgy ment Szíriába harcolni, hogy tudta, mire vállalkozik. De mégis itt hagyta a kényelmes és nyugodt életet azért, hogy tulajdonképpen mások érdekében harcoljon...
A másik férfit (fiatalembert) kicsit talán jobban ismertem. Ő egy nagyon jó ismerősöm közeli rokona volt. Bár csak kétszer-háromszor találkoztam vele és röviden beszélgettünk, de nagyon sokat hallottam róla. Főleg miután beállt az IS-hez. Így róla sokkal többet tudok.
A családja bár itteni (pontosabban nem siirti hanem egy közeli faluból származik), már sok éve Istanbulban éltek. Bár a családjuk nagyon vallásos (a felmenők között sok imám volt, sőt, a nagybátyja és az apjának a nagybátyja ma is imám), ő fiatalabb korában rendre ellógta az imákat. Nem érdekelte komolyan a vallás. Istanbulban pár éve keveredett bele egy társaságba, onnan pedig már szinte egyenes út vezetett az IS -hez.
Illetve először az Al-Nuszra Fronthoz (az is olyan terrorszervezet, mint az IS, hivatalosan nem dolgoznak együtt, de megállapodás van köztük), majd onnan ment át az IS -hez.
Azt is tudom, hogy az apja párszor próbálta "kimenteni" a fiát ebből a szervezetből. Istanbulban, amikor napokra eltűnt, sorra felkereste az IS által fenntartott lakásokat. (Igen, szinte nyílt titok, hogy a városban - de az országban is elszórva - hol vannak ilyen házak, ahol gyülekeznek, ahol oktatás/agymosás folyik. Nagyon komolyan toboroznak.) Sőt, amikor a srác már Szíriában volt, egyszer még oda is elment az öreg, de nem találta meg.
Egyébként a srác elég durva dolgokat mondott - amit persze nem magától talált ki, hanem jól betanították. Olyanokat, hogy "minden imámot ki kellene végezni, mert nem hirdetik a mi harcunk fontosságát és nem toboroznak", meg, hogy a "kurdok hitetlenek". És az a félelmetes, hogy ezeket teljes meggyőződéssel, hittel állította. A legkisebb megingás nem látszódott rajta.
Legutóbb talán nagyjából egy éve volt itthon. A nagyapja temetésén. Ott is olyan ruhában jelent meg, ahogy az IS tagok szoktak. Nem katonai, hanem az a fehér bő nadrág, hosszú ing ... stb. Na meg persze a hosszú szakáll. (Akadt olyan ember, aki nem tudta, hogy az IS tagja és amikor meglátta, viccesen megjegyezte, hogy úgy öltözködsz, mint azok az IS -esek...)
Szerdán (03.11.) kaptam a hírt, hogy Irakból felhívták a családot, hogy közöljék, a fiuk elesett. Pontosan mikor, azt nem tudom, de akkor úgy 3-4 napja lehetett már, egy nagyobb bombázás során halt meg.
A fiú apját hívták fel, a telefonáló bemutatkozott, elmondta, hogy ki ő (valami parancsnokféle volt) és közölte, hogy a fiuk elesett. Egészen pontosan azt mondta, hogy "gratulálok, a fiatok hősi halált halt".
Részleteket nem árult el, csak annyit, hogy nagyjából mikor és milyen területen és hogy bombázás.
Aztán persze mi is kezdtünk gondolkodni, mert az ismert, hogy milyen területen milyen jellegű összecsapások vannak. Azt gondoljuk, hogy Moszul vagy Tikrit környékén lehetett.
Még azt is mondta a telefonáló, hogy a holttestet ott a helyszínen eltemették.
Nos, ez vagy igaz, vagy nem. A legtöbb esetben ugyanis az IS menekülés során simán hátrahagyja a holttesteket. Ez Kobani példáján is jól látszik - ott hevertek szerteszét. Talán ha kicsit több idejük van, akkor valóban temetnek. Ez egy támadás utáni visszavonulás során kissé valószínűtlen. Maximum azt tudom elképzelni, hogy az elhunytakat gyorsan egy tömegsírba elhantolták ...
Igazából a szülők érdekében remélem azért, hogy tévedek és valójában "normális" sírba temették.
Mert akit ebben az esetben sajnálni tudok, azok a szülők és a testvérek. Meg persze a közeli rokonok.
Ők azok, akik nem az IS harcosra emlékeznek, hanem arra a fiatal emberre, aki volt mielőtt IS tag lett belőle. Ráadásul nyíltan nem gyászolhatnak, nem szervezhetnek neki igazán még temetést és halotti tort sem (ami itt legalább 3 napos, nagy hagyománya van). Úgy tudom, hogy Istanbulban tartanak zárt körűen valami halotti tor-szerűt. Szinte csak a családnak és a közeli ismerősöknek. Szóba sem kerül, hogy itt, a szülőfaluban lenne, hiszen a kurdok nem fogadnák kitörő örömmel (... hogy finoman fogalmazzak).
Erről a fiatalról - természetesen - nem tudok fényképet csatolni.
Azt hiszem, hogy annyit azért megérdemel, hogy a nevét megemlítsem: Muratnak hívták.
Bár elég sok elítélhető dolgot követett el életében - valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy pontosan miben is vett részt - immár meghalt. Ezzel kapcsolatban hallottam pont egy ilyen megfogalmazást: "A halál beálltakor a lélek kiszáll a testből. Amit az életben elkövetett az ember, a lélekkel együtt meghalt. A test, ami ezután megmaradt, már nem felelős az ember tetteiért. Az a test már tiszta, nem büntethető." (Lehet, hogy kicsit kuszán írtam, bocsánat. De törökül jobban el tudom mondani, nem vagyok jó fordító az biztos.) És ez valóban így is van. Ezért én már Muratról sem akarok semmi rosszat mondani.
Nyugodjon békében, ennyi.
Azért milyen az élet ... Két hasonló korú fiatal férfi szinte ugyanabban az időben, hasonlóan - az ellenség keze által - halt meg. Mindketten kurdok voltak. Mindketten a családjuktól és szülőföldjüktől távolt harcoltak az eszméikért. Csak éppen pont ellentétes oldalon.
Az egyik holtában is dicsőséget szerzett magának, a temetésén több ezer ember vett részt, a szüleinek a büszkeség talán enyhít valamit a fájdalmon.
A másik ismeretlenben, valószínűleg jeltelen sírban (talán tömegsírban) nyugszik - pontosan senki nem tudja és szinte biztos, hogy sosem derül ki. A szülei gyakorlatilag titokban gyászolják. Még csak el sem tudtak búcsúzni a fiuktól. Így, hogy tulajdonképpen meg sem bizonyosodhattak a haláláról (nem látták a holttestet), így nagyon nehéz feldolgozni is. (Azt hiszem a remény élni fog bennük, hogy csak tévedés volt és nem halt meg és haza fogják várni ...)
Milyen sok halállal és fájdalommal jár ez a háború ... és azt hiszem, hogy még messze van a vége ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése