Siirt ma és most. 9 fok, esős. Nyirkos, szürke, barátságtalan, piszkos, szemetes.
A tegnapi verőfényes napsütéshez képest visszalépés - legalább hó esne már!!
A reggel még nem is volt gáz. Szokás szerint 8 körül keltem, kikómáztam a konyhába, odatettem a kávét főni. Amíg elkészült, addig kicsit kóvályogtam.
Aztán a kávé után felébredtem, aztán elkezdtem a napomat, ahogy mindig is szoktam. Igazából úgy 11 óra előtt használhatatlan vagyok :) Addig elszöszmötölök, persze csak ha nincs valami fontos dolgom.
Tudtam, hogy ma is kell mennem a kórházba - úgy döntöttem, hogy ma veszem fel az utolsó injekcióimat. (Már annyira nem érdekel...)
A kórházba menetelt nagyon pontosan kell időzíteni - nehogy lemaradjak a rendőrökről :) Azt hiszem, hogy írtam már, hogy dél körül ott parkolnak a busz mellett. Szóval nem mindegy, hogy mikor érkezem. Ha már egyszer úgyis összeszurkálnak, megkínoznak, akkor legyen előtte és utána pár kellemes másodpercem!
Már hetek óta megvan ez a napi rutin: felébredek, kómázok, magamhoz térek, összekészülök, szöszmötölök kicsit majd indulás a kórházba. Bármikor is végzek a kórházban, a napom onnantól kezdődik.
Ma viszonylag hamar elkészültem így volt még egy kis időm. Eszembe jutott valami, amit gyorsan fel akartam jegyezni magamnak. Leültem a géphez - naná, hogy itt ragadtam. Amikor felpillantottam, rögtön láttam, hogy késében vagyok...
Gyors öltözködés, smink ellenőrzés. Még arra is szántam időt, hogy a bakancsomat kifényesítsem, megtisztogassam - ami mondjuk totál felesleges volt, mert ahogy kiléptem a lépcsőházból máris piszkos lett. De legalább megpróbáltam :)
Szóval gyorsan összekaptam magam, kirobbantam a lakásból és a házból és nyomás a kórházba.
Szerencsére nincs messze, nagyjából 5 perc. Csak megkerülöm a házat és elindulok nyílegyenesen a sétálóutca felé. Az utca felénél már nagyjából látszik a kórház.
Most is szedtem a lábaimat egészen addig, amíg láttam már a rendőrök buszát parkolni. De jujj, azt is láttam, hogy éppen indulnak. Hát ilyet nem szoktak! Aztán megnyugodtam, hogy csak megfordultak és leparkoltak egy más helyen. Innen már nyugodtan és elegánsan bandukoltam.
Beértem a kórházba, köszöngettem össze-vissza - hiszen mondtam már, hogy ismernek :)
Fel kell mennem az ötödik emeletre. Legtöbbször nincs kedvem várni a liftre, gyalog megyek. Ma nem volt kedvem felfelé gyalogolni, beálltam hát a lifthez. Már 3 idősebb asszony állt ott. Pár perc múltán megérkezett a lift. Nos, hiába járok már hónapok óta ebbe a kórházba, nem sikerült rájönnöm a lift működési elvére. Sőt, egyenesen meg vagyok győződve arról, hogy ennek a liftnek saját akarata van és oda megy, ahová csak akar. Erre persze rásegítenek a lift kezelésében teljesen járatlan, többnyire falvakból érkezett betegtársak,akik a biztonság kedvéért minden létező gombot megnyomnak...
Beszálltam tehát az első emeleten a három nénivel. Kurd nyelven beszélgettek, tehát megnyugodtam, hogy nem lesznek beszélgetős perceim a liftben.
A nénik a negyedikre mentek, én az ötödikre. A lift természetesen először lement a földszintre. Ott várt vagy hat ember, de a kicsi liftbe nem fértek volna be. Azért egy férfi csak úgy döntött, hogy beszuszakolja magát.
Elindulhattunk felfelé. A lift induláskor rázkódott egy jókorát (ez is megszokott már), amit a nénik apró sikkantással fogadtak. Megállt a második, a harmadik és végül a negyedik emeleten, ahol a nénik kiszálltak. Láthatóan nem voltak liftezéshez szokva, mókásak és aranyosak voltak. A liftben maradt férfivel mosolyogva folytattuk az utunkat az ötödik emeletre.
Megérkeztem a célomhoz. Rutinosan mentem a nővérpulthoz, a nővérkék ott beszélgettek, kórlapokat írogattak. Észrevettek, elcsevegtünk, nevetgéltünk vagy 5-10 percet. A kedvenc nővérkém rákérdezett, hogy még mindig kell az injekció - ezt is megbeszéltük, kipanaszkodtam magam. Na, akkor lássuk azt az injekciót. Feltúrtam a táskámat és akkor már eszembe is jutott, hogy az összekészített kis csomagom (én csak méregzsáknak hívom :) benne van mindig a fecskendő - azt én magam viszem, ha már megtehetem - meg az aznapi adag) bizony otthon maradt a hűtőszekrényben! Hatalmas nevetések közepette elindultam haza a cuccomért. Végig az utcán nevetgéltem magamban, hogy mekkora marha vagyok :)
Hazaértem, magamhoz vettem a kis zsákomat és már indultam is vissza.
Visszaértem gyorsan - szerencsére nem kell sokat gyalogolnom.
Már nem volt kedvem a lifttel bohóckodni, szépen felsétáltam az ötödikre. Oda tudtam adni az injekciót. Amíg a nővérke előkészítette, még kicsit beszélgettünk. Elmondtam, hogy a mai nap addigi eseményei csak megerősítettek abban, hogy egy időre ideje tényleg abbahagyni a kezelést - de már tegnap is ez járt az fejemben. Bevonultunk az injekciós szobába, ahogy azt szoktuk. Hát nem tudom, a nővérke kissé szórakozott volt ma, vagy én szúrtam el valamit, de az injekció egy része valamiért nem a megfelelő helyre ment, hanem egyszerűen szétszóródott a levegőben. Na, ilyen sem fordult még elő. A nővérke is meglehetősen zavarban volt. Szerencsére hétfőn az injekció felét elsumákoltam - ugyanis egy dobozban 5 van, hétfőre egy darab maradt, nem volt kedvem másik dobozt venni, hogy meglegyen akkor is a kettő, azt hittem már nem fog kelleni, de kedden a doki azt mondta, hogy ami maradt 4 azt még szedjem be. Hivatalosan persze nem volt négy, de gyorsan kiszaladtam venni egy dobozzal. Kettőt megkaptam tegnap, mára maradt három. Ebből ma kettőt kellett kapnom. Ez volt a mázlim. Mivel tehát az első adag fele félrement, ezért gyorsan úgy döntöttem, hogy ne vacakoljunk, adja csak be a fennmaradt egyet. Így mégis elfogyott az összes injekcióm, ahogy eleve kellett volna.
(Holnap megyek vissza megint egy kontrollra, meglátjuk mi lesz. Remélem most már tényleg lett valami javulás!)
Végeztünk hát már. A nővérkének búcsúzóul elmondtam, hogy ne sértődjön meg, de remélhetőleg egy jó hosszú ideig nem fog újra látni :)
Hazaballagtam. Útközben a kisboltban vettem egy kis ellátmányt (kenyér, kóla). Aztán pedig itthon kényelembe helyeztem magam. Ezt szeretem, amikor tudom, hogy aznapra már nem kell sehová mennem :)
Elnézve az eddigi eseményeket, ez tiszta szerencse - jobb is, ha nem mozdulok ki ma már.
De a mai bénázásomnak volt azért egy jó oldala is ám! Mégpedig az, hogy így több alkalommal volt alkalmam elsétálni a rohamrendőrök busza mellett :)
Ugye, hogy minden rosszban van valami jó???!!????
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése