Kórház meg egyéb ilyen dolgok

Tudom, már elég rég nem írtam semmit.
Őszintén bevallom, hogy úgy nagyjából az égvilágon semmihez nem volt kedvem.
Ma sem vagyok túlságosan aktív, de nem érdekel.
Már teljesen ünnepi hangulatban vagyok :) Sőt, elkezdtem becsomagolni a bőröndömet is. Egy vákuumos zsákot már megtöltöttem. (Aki ismeri az utazási szokásaimat már tudja, hogy én a bőrönd két oldalát a két zsákkal töltöm meg és közéjük passzírozom amit még mindenképpen haza akarok vinni. Szóval a bőrönd egyik fele már kész.)
Azt sajnos még nem tudom, hogy mikor fogok tudni hazamenni. Mert még mindig járok egy bizonyos kezelésre a kórházba. Már rohadtul unnom, hónapok óta tart és túl sok minden nem változott :( És még mindig kell pár nap, aztán talán már jók lesznek az eredményeim...Az alap pesszimizmusomból kiindulva én ebben nem igazán hiszek, de ki tudja - történnek még csodák.

Ahogy ma szokás szerint várakoztam a kórházban és nézelődtem, az jutott eszembe, hogy kicsit bemutatom az itteni kórházi dolgokat, szokásokat.

Először is azt kell tudni, hogy itt Siirtben összesen 4+2 kórház van. Három magánkórház, egy állami, ezen kívül van egy fogászati kórház és egy női-gyermek kórház (ez utóbbi kettő szintén állami).
Az állami kórház az vadonatúj és hatalmas. Idén lett kész. A régi állami kórház az itt volt közvetlen mellettünk, elég lepukkant volt már, ezért építettek egy másikat ezt meg majd valamikor lebontják (egyelőre itt áll teljesen üresen). Az új állami kórházban még nem jártam, mert tőlem elég messze van.
Ahová én szoktam járni, az egy közeli (tőlem úgy 5 perce) magánkórház.
A magán kórházak viszonylag újak, egész jól felszereltek. Mivel magánkézben van, ezért már a belépéskor van egy "check in" pult, ahol bediktáljuk az igazolványszámunkat és befizetjük a vizsgálati díjat.
A vizsgálati díj mindhárom kórházban más - ha jól tudom.
A három magánkórház között van ugyanis egyfajta rangsor. Van egy, amelyik közel van a távolsági buszmegállóhoz, ahová a közeli falvakból sokan jönnek. Ez számít az alacsonyabb rendű kórháznak. Itt úgy tudom, hogy 5 líra a vizsgálati díj. De lehet, hogy azóta változott (én csak egyetlen egyszer voltam ott, nem is tudom már miért, szemészeti vizsgálaton kb. másfél éve - nem is megyek többet oda, mert valószínűleg egy egész számmal kisebb dioptriát állapítottak meg az egyik szememre).
A rangsorban második magánkórházban is voltam párszor - legutóbb nagyjából fél éve. Ortopédián. A vizsgálati díj akkor már 10 líra volt (pár éve jártam már ott nőgyógyászaton, akkor még 5 líra volt). De többet nem is megyek.

Az "én kórházam"

Ahová szoktam járni mostanában, velük maximálisan meg vagyok elégedve. Mivel hetente többször is ott esz a fene, ezért már ismernek nagyon a legtöbb osztályon :) Sosem unatkozom, ha várakoznom kell.
Egyébként ez a kórház van hozzám a legközelebb, ezért nem is értem, hogy eddig miért nem hozzájuk jártam :) De pár hónapja elkezdtem hozzájuk járni - szeptembertől egészen pontosan. Na, azóta törzsvendég vagyok. Legalább hetente egyszer biztosan ott vagyok, mostanában minden nap.
A vizsgáltai díj itt 12 líra. Ezt kontroll esetében nem kell fizetni - tehát ha 10 vagy 15 napon belül megyek vissza. Én már csak elvétve szoktam fizetni, nagyjából havonta egyszer, amikor eszembe jut :) Mert annyira ismernek már, van amikor nem is regisztrálnak, csak célirányosan megyek a rendelőhöz.

A rendelők előtt kis asztaloknál ülnek fiúk, lányok. Ők irányítják a betegeket, próbálják betartani a sorrendet. Ez meglehetősen nehéz feladat. Ugyanis az itteni emberek 90%-a nem bír várakozni. Ahogy nyílik egy rendelő ajtaja, vagy 10 ember azonnal megrohamozza, hogy ő be akar menni de azonnal.
Nagyon komoly veszekedések szoktak kialakulni.
A múltkor én türelmesen ücsörögtem és várakoztam a rendelő előtt. Ez a kis ajtónálló nővérke szólt nekünk, hogy a doktor úr a műtőben van, ezért késve kezdjük a délutáni rendelést. Az előre lebeszélt időpontok - amik egyébként is csak hozzávetőlegesen szoktak érvényesek lenni - így természetesen csúsztak. (Hozzávetőlegesen egy órát.) Meg sem lepődtem, amikor sorra kezdtek háborogni a betegek.
Képtelenek megérteni, hogy ha az orvos nem érkezik időben, annak oka van és nem kártyázni ment be a műtőbe hirtelen ...
Na, ezt itt nem lehet ám megértetni az itteni betegek nagy részével. Személyes sértésnek veszik, ha az orvos nem rohan, hogy őt megvizsgálja. Azt, hogy más betegek is vannak rajtuk kívül, az már őket nem érdekli.
Engem nem szokott érdekelni, ha várni kell. Sőt, komolyan szeretek várakozni. A rendelő előtt eltöltött 1-2 órában kényelmesen van időm olvasgatni a híreket vagy ha van valaki chat-közelben, akkor elbeszélgetünk (nyilván ha nem lenne mobil internetem, akkor nem lennék ennyire nyugodt). Arról már nem is beszélve, hogy ott aztán lehet nézelődni. Sok érdekes ember fordul meg ott. De erről már sokat írtam - hogy itt, Siirtben, mindenféle érdekes emberekkel lehet találkozni városszerte :) Hát nincs ez másként egy kórházban sem!
Többek között ezért sem bánom, ha várnom kell. Elmozizok közben.

Az egészségügyi rendszer itt szuper. Mondjuk én nem járok állami kórházba, itt csak a magánkórházat ismerem, de ez nagyon kényelmes. Az egyszeri vizsgálati díjon kívül nincs más díj, a kezelésekre és vizsgálatokra a biztosítás ugyanúgy érvényes, mintha állami kórházba mennék.
Nagyon jól felszerelt ez a kórház. Szinte nincs olyan vizsgálat, amit ne tudnának elvégezni helyben.
MR, röntgen, ultrahang, szuper labor .... minden van ami kell.
Amikor először jöttem ebbe a kórházba, akkor a belgyógyásszal olyan szinten összebarátkoztam, hogy a létező összes vizsgálatra elküldött. Közölte, hogy akkor itt most csinálunk egy nagy check up -ot. A laborkérőn szinte mindent bejelölt (számolni sem bírtam, hány kémcső vért vettek tőlem). Leküldött röntgenre, MR-re és alapos ultrahangra. Mindez 3 napot vett igénybe.
De legalább megvolt. És így indult a nagy barátságom a Medlife kórházzal. Azóta is töretlen :)
Azon nevettem, hogy lassan több időt töltök a kórházban, mint a plázában (pedig az sem kevés!)

Visszakanyarodva kicsit még az egészségügyi támogatásra. A legtöbb gyógyszerre 100%-os állami támogatás van, ha az orvos írja fel. Jöttem már ki gyógyszertárból úgy nagy szatyor gyógyszerrel, hogy egy fillért sem kellett fizetnem! Ha kell is, akkor is minimális összeget, úgy 5 lírát talán. Nem tudom.
Egy alkalommal kellemesen elbeszélgettem a gyógyszertáros sráccal. (Mondom, hogy sokat járok oda, ismernek.) Akkor az orvos egy gyógyszerből két dobozzal írt fel. A gyógyszertáros csak egyet akart adni. Mondom, hogy de nekem mindenképpen kettő kell. Erre a srác félve jegyezte meg, hogy de csak egy dobozra van támogatás, a másodikért fizetni kell. Megijedtem, hogy vajon mennyi lehet. A válasz nevetséges: 10 líra. A srác nagyon meglepődött, hogy fizetősen is kértem. Erre kezdtünk el beszélgetni, hogy az itteniek, ha akár csak 1 lírát is kell fizetni a gyógyszerért, már mérgelődnek, sokszor veszekszenek. Én pár szóban bemutattam az otthoni rendszert, mire nevetve megegyeztünk abban, hogy a hőbörgőket el kellene küldeni Magyarországra, hogy kicsit belekóstoljanak az ottani egészségügyi rendszerbe és máris nem lenne annyi háborgás.

Van még egy érdekes dolog az itteni kórházakban.
A magánkórházakban biztosan, de szerintem az államiban is (ezt pontosan nem tudom, mert ott még nem voltam).
Az ujjlenyomatos azonosítás! Bizony!
Amikor először megyek egy kórházba, akkor annál a bizonyos fogadó pultnál (amit én check in pultnak nevezek, ott kell fizetni a vizsgálati díjat is) beviszik a rendszerükbe az adataimat és leveszik az ujjlenyomatot is egy kis géppel. (A Medlife-ban a jobb kéz középső ujját, a Güvenben és a Hayatban  a mutatóujjat rögzítik) Innentől ha újra megyek oda, akkor csak bediktálom az igazolványszámomat, ez alapján megtalálnak a rendszerben (név alapján is megtalálnának, de az én nevemet képtelenek megérteni). Ezután rá kell tennem az ujjamat arra a kis felületre, ami beolvassa, mert így azonosítanak, hogy tényleg én vagyok az, aki vizsgálatra jöttem.
Ennek az az oka, hogy itt sem mindenki biztosított. Régebben teljesen megszokott volt, hogy az ember valaki más biztosításával ment orvoshoz. Ez okozott néha kellemetlen helyzetet. Hallottam olyan esetről, hogy bement valaki a kórházba, másnak a biztosításával (egyszerűen annak a másik embernek az adatait diktálták be, akinek volt biztosítása). Aztán sajnos pár nap múlva meghalt a kórházban. Ezt jelezték a biztosító felé is - ami azért volt gond, mert ugye aki valójában biztosított volt, az persze élt és virult.
Volt egy másik eset, amikor egy férjes asszony a sógornője biztosításával ment nőgyógyászhoz, meddőségi kezelésre. Kapott is gyógyszereket, később teherbe is esett. Aztán valami ellenőrzés folytán ez pár hónappal később kiderült. A sógornőjét berendelték kihallgatásra és szép kis büntetést kapott.
Tehát az ilyen esetek miatt vezették be az ujjlenyomatos azonosítást.
Na nem mintha ezzel nem lehetne már csalni! Mert csak annyi kell, hogy odamegy az ember a pulthoz, beazonosítja magát, megkapja a sorszámát aztán odasétál a megfelelő rendelőhöz és ott átadja a sorszámot a másik illetőnek (mert a rendelőben már nem azonosítanak).
De valamennyire mégis hasznos ez a rendszer, mert annyi sumákolás talán már nincs...
Lehet, hogy egyszer majd elmegyek az állami kórházba, hogy ott vajon hogyan mennek a dolgok. De szerintem ott is beazonosítják az embereket.
Én egyébként maximálisan kihasználom a biztosításomat :) Például amikor csak lehet, íratok szemüveget, elmegyek mindenféle ellenőrzésre.
Csak még a fogorvosra nem bírtam rászánni magam. Attól egyenesen rettegek! Elmegyek én bármilyen orvoshoz gond nélkül, de a fogorvos....

Számomra egyébként a Medlife magánkórháznak van még egy vonzereje. OK, mérgelődök, hogy már megint menni kell, de azért valamennyire mégis szívesen megyek. Ugyanis ha megfelelő időpontban érkezem (11:30 után nagyjából), akkor rendszerint látom, hogy a kórház mellett parkol a rohamrendőrség busza.
Azt már korábbi írásomban is említettem, hogy hétköznap a sétálóutcán szoktak vonulni valahová. (Még mindig nem sikerült kiderítenem, hogy hova.) Van úgy, hogy amikor megyek, épp akkor álldogálnak a busz mellett, de van, hogy már csak 4 fegyveres őrzi a buszt. Én nagyon szeretem az egyenruhásokat (katonák, rendőrök). Jó látni, hogy ott vannak. Szóval mindig nagyjából úgy időzítem, hogy nézelődhessek.
Ha már egyszer mindenképpen mennem kell, akkor már csak összekötöm a kellemest a hasznossal :)