Egy gyermekkori emlékem

Nemrégiben ugye otthon voltam (ok, ezt többet nem fogom elmondani :) esett elég szó az utazásról). Egyik alkalommal, nagymamámmal beszélgetve eszünkbe jutott egy nagyon régi közös emlék. Mondhatni kaland.
Akkor merült fel bennem, hogy ezt szeretném itt "megörökíteni". (Meg a mama is mondta - mondjuk ő nem érte ezekhez a dolgokhoz, de mondta :) És amit a mama mond, az úgy van!)

(Már csak azért is gondoltam, hogy lejegyzem, mert ez kitűnő példája annak, hogy már kisgyerekként is mennyire kedveltem a katonákat, a pilótákat. És azt gondolom ezen egy nagyon kedves barátnőm kicsit talán kuncogni fog, ha esetleg olvassa :) Másodsorban azért, mert azt is kiválóan jelzi, hogy már akkor is milyen kedves, bájos és okos voltam... hahh :) )

Arról van szó, hogy sok évvel ezelőtt vonaton utaztam Győrbe a nagymamámmal (neki testvérei, rokonai élnek ott). Mama állítja, hogy négy éves voltam, de szerintem biztosan több. Inkább 7 vagy 8. Abból is gondolom, hogy viszonylag sok részlet jut eszembe - kétlem, hogy ha tényleg 4 éves lettem volna, akkor is így megmaradnak a dolgok.
Tehát vonaton utaztunk. Arra például nagyon jól emlékszem, hogy bordó ülések voltak a fülkében, de olyanokra nem igazán, hogy hogyan is szálltunk fel meg ilyenek. Az a lényeg, hogy felszálltak mellénk katonák. Mégpedig pilóták. (Vagy hogy is mondják? Vadászpilóták? Szóval a légierő tisztjei.) De az is lehet, hogy mi szálltunk fel hozzájuk... Hát bocs, de közel 30 év távlatából én sem emlékezhetem mindenre!
El lehet képzelni, hogy milyen hosszú volt az utazás Miskolc és Győr között. Főleg egy gyerek számára. És akkor még nem volt Intercity sem természetesen!
Mama elmondásából tudom, hogy hamar összebarátkoztam a katonákkal.
Tisztán emlékszem, hogy még azt is megengedték, hogy a sapkájukat felvegyem :) (Ilyen tányérsapka volt.) Meg gondolom beszélgettünk is erről-arról. Tuti lenyűgöztem őket, hiszen már akkor is aranyos, okos lányka voltam ;)
De viccen kívül, már gyereknek is elég érdeklődő típus voltam.
Valahogy nyilván szóba került Farkas Bertalan és az űrrepülése. Amire konkrétan nem emlékezhettem, hiszen 1980-ban volt és én akkor csak 2 éves voltam, de azért hallottam róla és bizonyára érdekelt. (Ez valahogy még mindig így van - mindig minden érdekel.)
Ezek a velünk utazó pilóták Pápára mentek, ott szolgáltak. A Wikipédián is olvasható, hogy Farkas Bertalan is ezen a repülőtéren szolgált 1978-ig, amikor is jelentkezett űrhajósnak. Tehát az "én pilótáim" jól ismerték, barátai és katonatársai voltak a későbbi űrutazónak.
Végig együtt mentünk, egészen Győrig (mert ott nekik át kellett szállni). Szintén mama elmondásából tudom, hogy sírtam és nem akartam leszállni, annyira megkedveltem őket. Csak úgy lehetett lerángatni a vonatról, hogy ők is jöttek :)
Az egyikük felírta a címemet is és megígérte, hogy küld nekem fényképet a "Farkas Berciről".
(Később egyébként sokáig volt egy teknősöm, akinek a neve Berci volt - de szerintem nincs összefüggés :))

Arra már egyáltalán nem emlékszem, hogy a nyaralás mennyi ideig tartott és milyen volt. Valószínűleg aztán ki is ment a fejemből az eset. Hiszen a gyerekek általában gyorsan túllépnek dolgokon :)
Jóval a hazaérkezés után (akár hónapokkal - gőzöm sincs) egyszer csak érkezett egy levél.
A fenti borítékban. Természetesen gyerekként leginkább a Vuk-os bélyeg dobott fel :)
De persze a benne lévő dolgok is érdekesek voltak. Hát hogyne lettek volna azok egy gyerek számára!
Emlékszem, hogy még a tanítónénimnek is bevittem megmutatni.
Ezért gondolom, hogy olyan 7-8 éves lehettem, mert maximum második osztályba járhattam. És ha ez a nyári szünet után volt, akkor biztosan akkor ősszel mentem másodikba, szóval 1986-ban történhetett a dolog és akkor nyolc éves voltam. (Ahogy mondtam, mama állította, hogy négy éves voltam, de az kizárt.)
A boríték az eltelt sok év alatt erősen megviseltté vált, ezért valamikor ügyesen lefóliáztam :) Így megmaradt az írás is rajta, de sajnos a bélyegző már nem látszik. Ezért kell össze-vissza matekozni, hogy mikor lehetett :)

Kaptam egy nagyon kedves, szép levelet, egy fényképet és egy képeslapot.
Ezeket meg is mutatom.
Engedtessék meg nekem, hogy kicsit dicsekedjek, mert nem hiszem, hogy ilyen relikviái sok más embernek van! :) Erre tényleg büszke vagyok :) Igazi kuriózum (azt hiszem).
És egyébként ezt a borítékot és a benne lévő dolgokat már sok éve a legféltettebb kincseim közt őrzöm. (Azért látszik is, hogy még Törökországba is elhoztam magammal! Bárhová vessen is az élet, ezt - is - mindig hurcolom magammal :) )

Ez egy képeslap - természetesen dedikálva :)

(talán látszik az aláírás)

Ez az a bizonyos levél amit az a kedves pilóta bácsi írt. Sajnos sem a borítékon, sem pedig a levélben nem szerepel név, így elképzelésem sincs, hogy ki lehetett. De minden bizonnyal csodálatos ember, hiszen komolyan vette egy gyereknek tett ígéretét és betartotta! Mondjuk az aláírásból is látszik, hogy gyerekek terén tapasztalt - hiszen akkor négy unokája volt... 

Farkas Bertalan, Magyari Béla és a két orosz (Kubaszov és Jenyiszejev)

Ahogy már írtam, ezekre a képekre és a levélre nagyon vigyázok és mindenhová jön velem.

Nagyon kedves és szép emlék. Még sok év távlatából is!

A múltkor pedig megígértem a mamának, hogy "felteszem az internetre". 

Annak az esélye, hogy erre járjon és lássa, szinte egyenlő a nullával - de ha mégis felfedezné, akkor csak annyit mondok, hogy: LÁTOD, MAMA? FELTETTEM! :)

Egyébként ahogy most próbálok visszaemlékezni több részletre is, rájöttem, hogy még abban sem vagyok biztos, hogy tényleg csak ketten mentünk-e. De gyanítom, hogy igen.
Azért még így is sok mindenre emlékszem :) Ha valamire rosszul, akkor bocsánat.
(Hozzáteszem, hogy igazán hitelesen csak a mama tudna kijavítani, mert ő volt ott. De ő még nálam is rosszabbul emlékszik :) Szóval ez van.)

Azért elmélázva a képek felett eszembe jutott, hogy de jó is lenne kijutni az űrbe...
Ott csend és béke van :)
Repülővel is nagyon szeretek repülni, de az azért más.
Az űr, az lenne az igazi!
Jó sok pénzért vajon felvinnének?