Mielőtt még belekezdenék, picit más dologról ejtenék pár szót. A kezdetekről.
Akik ismernek, tudják, hogy már úgy egy éve van nálam ez a "brazil őrület".
Hogyan is indult?
Nos, nagyjából pont egy éve (vagy több is) itthon unalmamban filmet kerestem - sok filmet nézek online, letölteni annyira nem szeretem csak azt, ami nagyon tetszik. De online rengeteg filmet meg tudok nézni, angolt és magyart egyaránt. Egy ilyen filmkeresés alkalmával egy számomra ismeretlen filmre bukkantam, nem is tudtam, hogy miről szól, de a címe tetszett, hát elkezdtem nézni. Maga a film .... hát érdekes volt. A téma, a történet tőlem mondjuk távol áll (melegek), nem is igazán tetszett a dolog ezen része. Voltak a történetben olyan dolgok, amik távol állnak a társadalmi normáktól - valahogy azonban mégis úgy volt tálalva, hogy nem verte ki a biztosítékot. Kis költségvetésű film volt, de nekem az a véleményem, hogy jól volt összerakva. A színészek is nagyon tetszettek :) De ami igazán megfogott, az a nyelv. Egy számomra eddig ismeretlen nyelven szólaltak meg a szereplők (angol felirat miatt értettem is a filmet). Először nem is értettem, hogy ez milyen nyelv lehet. Néhol spanyol szerű, néhol teljesen szlávos... De valami őrült módon tetszett.
A film végén a stáblista alapján elkezdtem keresgélni. Brazil film volt.
Ez az a bizonyos film
Na, innentől nem volt menekvés :)
A nyelv annyira megtetszett, hogy egy idő után (idén januárban) el is kezdtem tanulni. Persze csak magamtól, de manapság az internet segítségével egyrészt szinte bármit le lehet tölteni, másrészt vannak ilyen languauge exchange oldalak, ahol ha szerencsénk van, sikerül találnunk egy jó fej barátot aki az általunk tanult nyelvet beszéli. Nekem sikerült pár brazil emberkével megismerkedni, akiknek angolban segítek, ők cserébe a portugál nyelvben segítenek. (Ja, mert Brazíliában is portugálul beszélnek - ezt csak azért írom le itt is, mert szégyen szemre én nem tudtam!!! - csak a dialektus más, sok mindent máshogy mondanak és jó pár nyelvtani szabály és szokás eltér.)
Tehát január óta tanulok portugálul (a brazil és az európai változatot együtt próbálom elsajátítani, bár nekem a brazil jobban tetszik, szóval inkább azt tanulom jobban, de a kettő egyszerre is megy, mert nagyon sok közös dolog van.) Kisebb-nagyobb intenzitásokkal: néha nagyon belehúzok, néha picit hanyagolom.
De megunni nem bírom! Imádom ezt a nyelvet! :)
Nemcsak a nyelvet szeretem, hanem úgy egyébként Brazíliát, mindent ami brazil. Sokat olvasgattam, böngésztem az országról is. Talán azért is varázsolt el kicsit, mert olyan messzinek tűnik :)
Amikor jött a foci vb, már teljesen brazil lázban égetem. Természetesen nekik szurkoltam végig!
Teljes harci díszben :)
Így hamar megismertem a brazil focistákat is, gyorsan a kedvenceimmé váltak. A foci vb után sem hagyott alább sem a brazil, sem pedig a brazil-foci láz bennem.
A múlt héten valamelyik nap (egészen pontosan november 4-én)az egyik híroldalt böngésztem, amikor véletlenül felfedeztem, hogy a brazil válogatott Törökországba jön. Nem is értem, hogy kerülte el a hír a figyelmemet korábban! Aznap is véletlenül fedeztem fel, mert egy teljesen más jellegű cikket kerestem.
Nos, azonnal elhatároztam, hogy nekem mennem KELL! Ha már itt esz a fene Törökországban, akkor ennyi haszna legyen :) Bár hozzá kell tennem, hogy innen, Siirtből eljutni Istanbulba nem éppen egyszerű - de még így is azt mondtam, hogy ezt nem szabad kihagynom! Viccesen azt mondtam, hogy a brazil fiúk tudják, hogy mennyire oda vagyok értük - és mivel személyesen nem tudtam eddig kiutazni Brazíliába, így ők jöttek el Törökországba :)
Elkezdődött a jegy-vadászat. Nem tudtam dönteni, hogy melyik hely is lenne a legjobb - pedig felhívtam a török futball szövetséget (ők árulták a jegyeket) és egy sráccal hosszan beszélgettem, hogy hova is üljek. Az volt a gondom, hogy a brazil szurkolók közé szerettem volna ülni, de mint kiderült, nem volt kijelölt szektoruk - és amint azt tegnap láttam, valóban nem voltak sokan és ők is elszórva bárhol. A srác úgy tippelte, hogy talán a C-D szektorokból lett nekik jegy kiadva (ez mondjuk nem jött így be, de nem gond) ezért én a B szektorba akartam ülni. Jó hely, kicsit középen.
Aztán mire végül döntöttem, már a B szektor is tele volt :) Így amikor a jegyet végül megvettem (november 8), akkor már csak az A szektorba tudtam jegyet venni.
Az én helyem a Fenerium tribün alsó A szektorában volt, 14. sor 8. szék :)
Megvolt hát a jegy, 4 nappal a meccs előtt - ami azért volt kicsit jó, mert nem kellett heteket visszaszámolni.
A 4 nap várakozás is elég hosszúnak tűnt :)
Az odautazást már könnyű volt megoldani. Repülés és utazás téren végül is már profi vagyok. Az elmúlt 5 év során bőven szereztem tapasztalatot! :)
Eljött a nagy nap, november 12. Reggel 7:30-kor indultunk autóval Siirtből Diyarbakirba, ahonnan a repülőnk ment Istanbulba. (Siirtben is van reptér, de onnan csak naponta egy gép megy Ankarába - ha így mentünk volna, akkor nem értünk volna időben Istanbulba. Siirthez közelebb van Batman, ahonnan szintén mennek repülők, de ott is az idővel volt gond - csak későn értünk volna oda.)
Az autóút rendben ment - a Kelet-Törökországban oly megszokott birkanyáj csak egyszer tartott fel minket egy kicsikét
A repülőnk 11:20-kor indult, mi (két ismerőssel utaztam) már 10 órakor ott voltunk.
Elfoglaltuk magunkat - reptéren gyorsan megy az idő.
A repülés nyugodt volt - ezen az útvonalon is nagyon sokat utazom, szóval egész jól ismerem a dolgok menetét.
Megérkeztünk végre Istanbulba (fél 2 körül). A Sabiha Gökcen reptérre érkeztünk (ez a kisebb istanbuli reptér, de azért ide jöttünk, mert ugyanúgy az Ázsiai részen van, mint a stadion is - a nagy reptér, az Atatürk az európai részen van és onnan nagyon hosszú lett volna az út). Innen először is be kellett jutni a stadionhoz, hogy a jegyeket átvegyük. Nem volt egyszerű, mivel egyrészt a reptér elég távol van mindentől, másrészt Istanbul elmondhatatlanul hatalmas. Találtunk gyorsan egy buszt, ami bevitt minket Kadiköybe - ez nem olyan tömegközlekedés busz volt, hanem olyan, mint egy taxi, csak nem autó, hanem igazán nagy busz :)
Fejenként 9 líráért utaztunk több mint fél órát, mire megérkeztünk Kadiköybe. Innen már közelebb volt a stadion - taxit kerestünk és azzal mentünk ki.
A stadionnál rengeteg ember még most akart jegyet venni. Szerencsére nekünk megvolt a jegyünk csak át kellett venni - ennél a pénztárnál (ahol a megvett jegyeket adták ki) nem volt sor. Ezzel pár perc alatt végeztünk is, így maradt 5 és fél óránk a meccsig.
Az egyik aki velem utazott, ő a 14 éves kis-nagy barátnőm. Ő először utazott repülővel és Istanbulban is először járt (Siirtből nem nagyon utazott még sehova eddig). Gondoltuk ebben az 5 és fél órában kicsit lásson is valamit Istanbulból.
Taxival visszamentünk a tengerpartra, ott egy étteremben ettünk, kicsit sétáltunk, majd hajóval átmentünk az európai részre.
A vapur az a hajó, amivel utaztunk
Ott is sétálgattunk, gyorsan megnéztünk pár helyet (egyiptomi bazár, Ayasofya, Sultanahmet), eszegettünk ezt-azt. Villamosoztunk is kicsit.
Azt Istiklal Caddesin sétáltunk a Taksimig, ahol rájöttünk, hogy már nagyon vissza kell mennünk a stadionhoz, mert kb 1,5 óránk maradt. Nagy nehezen sikerült találnunk egy taxist. Aki közölte, hogy nem fog tudni minket időben odavinni a stadionhoz, mert dugók vannak mindenhol - szokás szerint. Jobban járunk, ha hajóval átmegyünk az ázsiai részre és ott fogunk egy taxit. A hajóval szerencsénk volt, mert ahogy odaértünk, kb 5 perc múlva indult is. A másik oldalon tiszta idegben vagy 15 percet szenvedtünk és gyalogoltunk, mire sikerült taxit fogni. Itt már alig volt egy óránk a meccs kezdetéig.
A taxis valami hihetetlen bravúrt hajtott végre, mert először közölte, hogy legalább kell egy óra a stadionig, de valahogy mégis megoldotta, hogy fél óra alatt odaérjünk. Illetve egészen pontosan nem a stadionhoz vitt, hanem attól úgy 200 méterre tett ki minket, mert annyira be volt dugulva a környék, hogy autóval sokáig tartott volna oda eljutni. Így azonban rohanva odaértünk kicsivel 8 után. Csakhogy a stadion rossz oldalánál kötöttünk ki - a mi tribününk bejárata pont a másik oldalon volt. Több száz emberrel együtt elkezdtünk rohanni - bizony :) mert sokan jártak úgy, mint mi, hogy későn jöttek és a rossz oldalon kötöttek ki...
Közben hallottuk, hogy benn már elindult az őrjöngés, a csapatok bemutatása. Mire végre megtaláltuk a bejáratot, már szinte kezdődött is a meccs. De még sorakozni kellett (több százan vártuk, hogy bejussunk, de szerencsére sikerült gyorsan befurakodni), volt biztonsági ellenőrzés, jegyellenőrzés, felrohanni a szektorunk bejáratához ... Ekkor már a brazil himnusz ment. Amikor végre kiléptünk a pályához, már a török himnusz ment.
Először csak álltam ott, nagyon meghatódtam. Te jó ég! Ilyen közel van? El sem hiszem! És milyen zöld a pálya! :) Tényleg meghatódtam :) Meghallgattuk a török himnuszt, majd gyorsan lerobogtunk a helyünkre. Szerencsére üres volt, nem kellett senkit felállítani. És majdnem a sor szélén volt a 3 hely, csak egy ember ült még mellettünk, aki szintén késve, pár perccel utánunk jött.
Kényelmesen elhelyezkedtünk, még ki is tudtuk fújni magunkat, mire elkezdődött a meccs.
Amennyire féltem, hogy nem fogunk jól látni (dohogtam, hogy a sarokból kell nézni a meccet...stb), annyira kellemes meglepetés volt. Az első félidőben pont a törökök kapujánál ültünk, azt láttuk oldalról. Így teljesen jól láttuk, ahogy a brazilok támadnak. Közelről láttam Neymart, ahogy berúgja az első gól és ahogy utána táncol egy kicsit :) Neymar gól után szinte mindig táncol egy kicsit - ez tőle tipikus, vannak nagyon jellegzetes mozdulatai. Ahol ültem, az A szektorban, összesen négy brazil szurkoló volt (rajtam kívül 3). Pont előttünk állt meg, tett pár tánclépést - mi négyen integettünk brazil színekkel, biztos látott minket :) Kicsit úgy éreztem, hogy nekem táncol :) Persze nem, de akkor is...
Semih Kaya lőtte az öngólt, a képen ő kuporog pirosban. A zöld ruhás Volkan Demirel (kapus - az örök kedvenc török játékosom) szerintem épp neki magyaráz. Brazilok örömködnek, Neymar is érkezik egy ölelésre
A második félidőben a brazilok ugye már a másik oldalra támadtak. A mi oldalunkon, a brazil kapunál elég unalmas volt a helyzet. Nem sok labdát szereztek a törökök ...
A brazil kapus (Diego Alves) eléggé unatkozott, néha sétált egy kicsit - túl sok dolga nem volt :)
De azért azt is egész jól láttuk, hogy mi zajlik a másik oldalon. Még két gól született.
Néhány elkapott pillanat, részlet a meccsből:
Volkan Demirel - kedvencem
Rendőrök mindenesetre voltak bőven, bár nem volt rájuk szükség - de legalább láttak egy jó meccset
Közben a mi oldalunkon melegítettek a cserejátékosok:
A törökök is ...
... és a brazilok is
Íme Dunga mester (Carlos Dunga - Carlos Caetano Bledorn Verri), a brazil kapitány:
Fatih Terimről, a török kapitányról csak elmosódott képet tudtam készíteni, mert ő mindig ugrál és távolabb is volt tőlünk.
A rendes játékidő után az állás 0-4 volt a brazilok javára, 3 perc hosszabbítás következett. Ez már szerintem csak kegyelem-hosszabbítás volt, hogy hátha a törökök tudnak szépíteni. De nem tudtak.
Maradt a 0-4.
A brazil fiúk nagyon aranyosan a meccs lefújása után megtapsolták a közönséget :)
Szerintem ők is meglepődtek, hogy a több mint 50 ezer török szurkoló milyen jól fogadta őket, mennyit ünnepelte és tapsolta őket.
Egy rövid videó a kezdésről. A hangulatot persze nem tudja tejesen visszaadni, de ez alapján azért már sejteni lehet, mi volt aznap este a stadionban ... :)
Nos, igen. Én is arra számítottam, hogy sok fújolás és kifütyülés lesz. Tudom ugyanis, hogy a törökök nagy része számára a foci mindennél fontosabb. Főleg annak, aki meccsre jár.
Meglepődtem ezért én is, amikor a brazilok labdát szereztek, vagy gólt rúgtak, akkor micsoda ünneplés volt.
Egyik újságban olvastam, hogy az 52.000 férőhelyes stadion szinte teljesen megtelt. Ezt igazolom, nagyon kevés szabad hely volt. Szóval 51 ezren minimum voltunk - de ennél inkább többen. Nagyon kevés brazil szurkoló volt. A mi szektorunkban ugye velem együtt 4 (akik velem jöttek ők inkább törökök, őket nem számolom), a szünetben a büfénél találkoztam hárommal (szépen egymásra mosolyogtunk). Szóval szerintem a brazil szurkolók max 1-200 -an lehettek, többen biztosan nem. Lehet, hogy majd erre is találok valahol adatot, akkor megosztom.
De nem volt semmi gond a török és brazil szurkolók között. Ahogy mondtam ott ültünk közöttük. Amikor ők szomorkodtak kicsit a gól miatt, akkor mi felállva tombolhattunk.
Eleinte féltem, hogy gond lesz a brazil mez miatt, amit viseltem. A nap folyamán többször megfordult a fejemben, hogy nem volt jó ötlet tőlem - brazil táska, mez, kardigán ...
Igazán kellemes meglepetés volt hát, hogy az ég világon senki nem nézett rám furcsán, nem szóltak le, semmi gond nem volt. Sőt, az egyik török szurkoló még le is fényképezett, ahogy a harmadik gól után ugrálva integetek a brazil kendőmmel :)
A meccsnek vége lett, az a rengeteg ember pedig teljesen kulturáltan elkezdett kiáramlani a stadionból.
Nem volt verekedés, nem volt őrjöngés sem, talán csak egy kis éneklés meg a török válogatottat szidták kicsit. De tényleg nem volt gáz az sem. Persze nyilván ha nem egy barátságos meccs lett volna, hanem valami olyan, aminek tétje van, akkor talán nem lettek volna ennyire nyugodtak ....
Kisétáltunk a tömeggel együtt egy helyre, ahonnan buszok és taxik indultak. Útközben összeakadtam 3 brazil szurkolóval - csak annyit beszéltünk, hogy 'Oi! Como vai? Tudo bem?' de ez is nagy élmény volt nekem :) először beszélgettem élőben brazillal :) Aztán kicsit énekelgettünk (egy Michel Telo nótát) és ennyi volt.
Nagy tömegben haladtunk, gyorsan el is sodródtam tőlük. De nekem már ez is nagy élmény volt - mint annyi minden ezen a napon és ezen az estén!
11 óra körül még leültünk egy helyen enni.
Aztán szinte azonnal találtunk egy taxit, aki kivitt minket a repülőtérre.
Igaz, hogy a repülőnk csak másnap reggel 9-kor indult, de én úgy gondoltam, hogy azt a pár órát kivárjuk a reptéren - ennyiért felesleges lett volna hotelben szobát foglalni.
Éjfélre értünk ki a reptérre. Gyorsan találtunk is szabad székeket, ahol elnyújtózhattunk. Nem volt egyszerű, mert sok utazó alszik éjszaka reptereken :) Ebben már én is rutinos vagyok!
Sikerült úgy helyet találni, hogy mindhármunknak jutott 3-3 ülés. Ezen elnyújtóztunk és reggel 6-ig szinte végig aludtunk. Én néha felkeltem csak megfordulni, mert azért ezek az ülések nem alvásra vannak kitalálva és elég kényelmetlenek és megfordulni sem egyszerű rajtuk. De ha az ember fáradt ...
Éjjel többször felébredtem azért is, mert egy reptéren sosem áll meg az élet. Jönnek-mennek az emberek, mindig van valami. De pár perc után már aludtam is tovább. Nem igazán zavart a jövés-menés.
Reggel 6 után kezdtünk ébredezni. A mosdóban kicsit rendbe szedtem magam, aztán elmentünk reggelizni.
Ott ücsörögtünk kicsit, nézelődtünk, majd fél nyolckor "becsekkoltunk" és elindultunk a kapukhoz.
A biztonsági ellenőrzésen szokás szerint becsipogtam. Kivételesen nem vetették le velem a cipőmet csak áttapogatták.
A beszállásra nem kellett sokat várni, csak úgy fél órát. Ez pedig gyorsan eltelt.
Először Ankarába repültünk. Rövid utazás volt, nem volt még egy óra sem. Épp csak felszolgálták a szendvicset és az üdítőt és már készülődtünk is a landoláshoz.
Az ankarai repteret én mindig úgy látom, hogy iszonyat nagy és iszonyat üres. Igaz és a belföldi járatoknál szoktam téblábolni, de ez a rész szinte mindig üresnek tűnik (amikor ott vagyok). Ankarában bő 2 óránk volt. A check in -re vagy fél órát vártunk, aztán mentünk a kapuhoz, ahol további 1,5 órát kellett eltölteni. Nem volt gond, mert sikerült egy szabad konnektort találni :) Ami azt jelentette, hogy tudom tölteni a telefonomat, ami pedig azzal jár, hogy van internet :) Így azért el lehet ütni az időt!
Kicsit érdekesen írták Siirt nevét :)
Ez a kis gép közlekedik Ankara és Siirt között.
Egészen kényelmes!
Fél kettő körül szálltunk le Siirtben. Mivel nem volt csomagunk, jöttünk is ki. Szerencsére csak 5 percet kellett várnunk, mire megérkezett értünk az autó. Aztán gyorsan beértünk a városba.
Hát Siirt sosem tűnt világvárosnak, de így, Istanbul után még lehangolóbbnak tűnik :( Szóval tényleg ideje innen elköltözni :)
14 órakor már itthon voltam. Utazás után a legjobb dolog a zuhany! Páratlan :)
Aztán pedig egy jó alvás.
Persze előbb még a képeket feltöltöttem a gépre, mert nagyon szerettem volna látni nagyban - a kíváncsiság erősebb volt, mint a fáradtság :) Szerintem egész jó képek lettek ...
Aztán csak kidőltem - majdnem este 9 volt, mire felébredtem. Most mindjárt éjfél van - igazából nem ma akartam megírni ezt a kis beszámolót, de aztán úgy gondoltam, hogy most még frissebb az élmény és jobb lesz.
Na mondjuk abban is biztos vagyok, hogy a tegnapi napot amíg csak élek el nem felejtem!
Nekem ez tényleg egy hatalmas élmény volt.
Neymar ezt a képet osztotta meg a Facebook oldalán, ezekkel a szavakkal:
Turkey, thank you for your support !!
I hope to return soon !!
Erre én csak annyit tudnék válaszolni (ha akarnék), hogy ÉN KÖSZÖNÖM !! :)
De persze most a következő cél Brazília! Nagyon szeretnék oda kijutni! Biztosan sikerülni is fog! Igazából csak meg kell szervezni - egyelőre a nagyon hosszú repülőút kissé elrettent ... de majd meggyőzöm magam!
Mindezek előtt azonban a következő utazásom valamikor decemberben lesz és hazamegyek Magyarországra. Mert hát hol máshol ünnepelhetném a karácsonyt??? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése